Az iskolakezdést eleinte szinte az összes gyerek várja- bár évről évre lelkesedésük általában egyre inkább alábbhagy. Viszont amikor először lépi át a gyerek az iskola kapuját, egy új világba csöppen, ahol nincsenek szülők, nincsenek kedves óvónénik, hanem szigorúbb és kevésbé szigorú tanárok, akik bizony olykor a legfélelmetesebb urai/úrnői az intézménynek.
Ezen kívül ott vannak még a sorstársak, avagy a többi gyermek, akik bizony nem mindig a jó oldalukat mutatják. Nem csoda hát, ha kis idő múlva szemünk fénye könnyes szemmel jön ki az iskolából és szomorkásan kérleli, hogy soha többet ne kelljen oda visszamennie. Vajon mit csinálhat ekkor a szülő?
A nehézségek elfogadása
Az iskola merőben eltér az óvodától, ezt minden szülő tudja. De nem az összes gyerek. Éppen ezért kíváncsian és lelkesen vonulnak az első nap az iskola felé, mert azt hiszik, valami csoda vár rájuk, akár Harry Potterre. Viszont sajnos előbb-utóbb elérkezik az a pillanat, amikor a mesebeli illúzió szertefoszlik, és rájönnek, az iskolában jól viselkedni, figyelni, valamint teljesíteni kell.
Fel kell venni a harcot, mivel a helyzet megváltozik az óvodához képest, ahol a némi szigor mellett leginkább ösztönzéssel és kedveskedéssel tanítottak. Itt viszont, ha a gyerek nem tud lépést tartani, elveszik. Ezt persze igen nehéz elfogadnia egy kisiskolásnak, természetes, hogy kell egy kis idő, mire hozzászoknak. Rengeteg minden múlik a tanárokon, de akkor is egyfajta stresszhelyzettel kerülnek szembe.
Sok szülő kétségbeesik, ahogy látja gyermeke szenvedéseit, ami normális reakció, de tudni kell, hol a határ, mivel valahogy meg kell tanulni azt a gyerkőcnek, hogy az életben olykor akadnak nehezebb kihívások, melyekkel kénytelenek szembenézni. Erre remek terep az iskola, ahol akadályokból van bőven, méghozzá egyre nagyobbak és félelmetesebbek. Viszont minél többet sikerül átugorniuk, annál nagyobb önbizalomra tesznek szert, ami segíti majd őket a későbbi életükben.
Ha a gyerek csak azt látja, hogy a szülő folyton sajnálja és pátyolgatja, akkor erre lesz szüksége a felnőtt éveiben is, ami igazán meg fogja keseríteni az életét, tehát bármennyire is nehéz, próbáljuk megkeresni az arany középutat. Természetesen lehet a kicsit vigasztalni, de nagyobb szükség van a bátorításra és a motiválásra.
Klikkesedések és magányos farkasok
A kisgyerekek kíméletlenül őszinték. Persze amikor iskolába kerülnek, már valamennyi tudják, mit lehet a másiknak mondani és mit nem, de azért még próbálgatják a szárnyaikat, és meglehet, néha sértően viselkednek a gyerekünkkel szemben. Ez egyfajta dominancia harc is, amit sajnos nem kell és nem is lehet kikerülni. Megindulnak a klikkesedések, ami egy teljesen természetes folyamat, hiszen mindenki legfőbb vágya, hogy tartozzon valahová.
Persze egy osztályban akár 25-30 gyerek is lehet összezárva, így nem csoda, hogy kisebb csoportok alakulnak ki azon belül is, mivel mindenki azokat az embereket keresi, akik személyisége a legközelebb áll az övékhez. Viszont mindenhol vannak úgynevezett magányos farkasok, akik annyira visszahúzódóak, hogy képtelenek kialakítani normális baráti kapcsolatokat. Persze ez roppant nehéz helyzet mind a szülőnek, mind az érintettnek, viszont erőszakkal nem mehetünk semmire, hogy közeledjen mások felé.
Ebben mi, szülők, keveset segíthetünk, viszont megkérhetjük a tanárt, hogy figyeljen oda jobban rá, és próbálja jobban bevonni a csoportos foglalkozásokba, hogy ne kerüljön peremre, és megtanulja, hogyan vállalhatná fel önmagát és kamatoztathatná valamely tehetségét.