A nyolcvanas-kilencvenes évekhez képest ma már szerencsére nagyon sokat változott a várandós nők tudatossága, sokkal több információ áll a rendelkezésükre, amelyek alapján informált döntéseket hozhatnak a saját testükkel és a születendő gyermekükkel kapcsolatban. Ha lassan is, de a kórházak, szülészetek is kezdik visszaadni a kismamáknak az önrendelkezés jogát.
Ezt mutatja például, hogy ma már nem szabályszerű, hogy aki egyszer császármetszéssel szült, az a későbbiekben is kizárólag császármetszéssel hozhatja világra a gyermekeit. Egyre elterjedtebb a rooming in, amikor az újszülöttek az édesanyjuk mellett maradhatnak a kórteremben a kórházi tartózkodás ideje alatt, az aranyóra, és szerencsére szoptatási tanácsadó is egyre több egészségügyi intézményben elérhető azoknak az édesanyáknak, akik tanácsot, segítséget szeretnének kérni babájuk táplálásával kapcsolatban.
Persze az is igaz, hogy noha a nyolcvanas évekhez képest érezhető a változás, a kórházaknak még mindig jócskán van hová fejlődniük. Minden pozitív példára jut ugyanis legalább egy elrettentő történet, amikor a szülést támogató csapat éppen azt az egy dolgot nem tette, ami a dolga lett volna. Nem támogatta a vajúdó édesanyát, esetleg sürgette a szülés természetes folyamatát, indokolatlanul avatkozott be a folyamatba vagy nem tartotta tiszteletben az édesanya kéréseit – esetleg lehetőséget sem adott neki arra, hogy megfogalmazza azokat. Olvass még a témában
Amikor az indokolatlan orvosi beavatkozásokról van szó, a szülések kapcsán biztosan felmerül a szülések beindítása, ami bizonyos esetekben – például ha az édesanya vagy a születendő gyermek egészsége veszélyben van – teljes mértékben indokolt lehet, feltételezhetjük, hogy nagyon sok döntés, mondjuk úgy, a szürke zónába esik.
Vannak helyzetek, amikor érthető lehet a döntés
Elég csak megnézni a statisztikákat, hogy lássuk, a hétvégék és ünnepek előtt mindig megugrik a születések száma. Talán nem túlzás levonni a következtetést, hogy sok orvos és várandós nő egyezik meg abban, hogy noha még várhatnának néhány napot a szülés természetes indulására, inkább beindítják a szülést az utolsó munkanapon, mintsem hogy „akkor történjen valami”, amikor az orvos elutazik vagy szabadságon van.
És azt hiszem, lehetnek édesanyák, akik egyáltalán nem bánják ezt a döntést. Akár azért, mert már nagyon nehezen viselik a terhességük utolsó napjait, akár azért, mert a bizonytalanság túl nagy mentális terhet jelent nekik, vagy mert várja őket otthon egy (vagy több) kisgyermek, és nem szeretnének még hosszú napokat távol lenni tőlük, esetleg kihagyni velük az első karácsonyok egyikét. Bizonyára vannak édesanyák, akik a karácsony előtti napokban örömmel egyeznek bele abba, hogy az orvosuk beindítsa a szülést, ha ez azt jelenti, hogy az ünnepekre otthon lehetnek.
Az indított szüléseknek persze vannak kockázatai — nem véletlen, hogy hivatalosan erre az indok csak az anya vagy a baba állapotának fenyegetettsége adhat okot, amikor a szülésindítás kockázatait felülmúlja a terhesség folytatásának veszélye.
De mi van akkor, ha valaki ebben a bizonyos „szürke zónában” dönt úgy, hogy szeretné, ha beindítanák a szülését? Abban nyilvánvalóan mindenki egyetért, hogy a várandós nőket megillet minden információ, ami alapján a saját testükkel kapcsolatban döntéseket hozhatnak. De mi van akkor, ha az esetleges kockázatok ismeretében egy édesanya úgy dönt, hogy inkább preferálja a szülés beindítását, hogy karácsonyra otthon lehessen?
