9. Könnyek
Amikor erőltette, hogy menjek el vele egy buliba, de hamar haza kellett vinnie, mert elsírtam magam, ugyanis aznap halt meg a nagymamám. A barátainak azt mondta, azért sírtam, mert rosszul éreztem magam a társaságukban.
10. Kamu
Szakítottam vele, mire egy hét múlva írt, hogy terhes. Mondtam neki, hogy nem hiszem el, bizonyítékot kérek: előttem csináljon terhességi tesztet.
(Féltem, hogy leszed a netről egy pozitív tesztet.) Persze ezután nem jelentkezett, csak visszahallottam közös ismerősöktől, hogy mekkora szemétláda vagyok, amiért „rábeszéltem az abortuszra.” Olvass még a témában
„Egy férfi simán lefekszik olyan nővel is, akit nem kedvel” – férfiakat kérdeztünk erről a jelenségről
„Pár év alatt lett dögösből öregasszony” – Férfiak brutális vallomásai a feleség öregedéséről
A magas, mély hangú pasik jönnek be – és akkor mi van?!
„A közöny az utolsó szeg a házasság koporsójában” – mikor tudtad, hogy a házasságodnak annyi?
Következő cikkünk3 dolog, amit a férfiak még a szexnél is jobban szeretnekA neves író és pszichoterapeuta, Jed Diamond mondta, hogy 17 éves korában biztos volt benne: a férfiak csak szexre vágynak. Amikor 37 éves lett, kezdte gyanítani, hogy ez nem teljesen igaz. Egészen későn, 73 éves korában jött rá, hogy ez egyáltalán nem igaz. Diamond, aki maga is férfi, úgy véli, sok ember számára a férfiasság…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






