A szellem
Az egyik betegem mindig „lenyugodott”, amikor a szobába léptem a rohamai alatt. Ez annyit jelentett, hogy a vállam fölé nézett hatalmas, rettegő szemekkel és összekucorodott a sarokban. Azt mondta, van egy szellemem, amitől fél. Évekkel később összefutottam vele egy másik, sokkal lazább intézményben, ahonnan kijárhatott és még munkája is volt. Mondtam neki, hogy örülök, hogy jól megy a sora, ő pedig mosolyogva bólintott, de láttam, hogy közben végig a vállam fölé pislant és egyre görcsösebben markolja a szatyrát. Tudtam, hogy még mindig retteg a „szellememtől.”
