„Pörkölttel etette a 7 hónapos babámat” – Nagyszülők, akik átlépték a határokat

Címlap / Életmód / Család / „Pörkölttel etette a 7 hónapos...

„Pörkölttel etette a 7 hónapos babámat” – Nagyszülők, akik átlépték a határokat

🎥 9 könyv, amit életedben legalább egyszer el kell olvasnod

„Azt mondta, a gyereknek tudnia kell, ki az úr a háznál”

Kisfiú sírva fakad

„Az anyósommal eleinte kifejezetten jó volt a kapcsolatunk. Örültem, hogy szereti az unokáját, és amikor megszületett a fiam, rengeteget segített. A problémák akkor kezdődtek, amikor a gyerek nagyobb lett” – kezdi történetét a 36 éves Nóra.

„Egyre többször mondta, hogy szerinte túl engedékenyek vagyunk. Ha a fiam nem akart enni, ő addig ültette volna az asztalnál, amíg be nem fejezte az ételt. Ha sírt, azt mondta, ne vegyük fel, mert „majd abbahagyja”. Mi pedig minden alkalommal elmondtuk, hogy nálunk ez nem így működik, mi ezt nem így akarjuk csinálni.

Aztán egyszer úgy adta vissza a gyereket, hogy a kisfiam sírt, és azt mondta, nem akar többet a nagymamához menni. Kiderült, hogy az anyósom megbüntette, mert nem akart megenni valamit.

Olvass még a témában

Ekkor a férjem végre leült vele beszélni. Az volt a legfurcsább, hogy ő ezt egyáltalán nem értette. Azt mondta:

„Én is így neveltelek titeket.”

Erre a férjem azt válaszolta: „Igen, de most már én nevelem a saját gyerekemet.”

Azóta valamivel jobb a helyzet, de én a mai napig nem tudok igazán megbocsátani neki, és nem hiszem, hogy valaha lesz még ugyanolyan a kapcsolatunk, mint a gyerek előtt volt.”

A cikk folytatódik, lapozz!

🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 4 csillagjegy, akit a nyári forróság szerelembe sodor
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.