1582 novemberében, egy sötét éjszaka egy matróz a szardíniai Alghero dokkjára lépett, és végignézett a városon – még egyszer, utoljára.
Úgy gondolják, hogy a szerencsétlen tengerész Marseille-ből érkezett, 447 kilométert megtéve a Földközi-tengeren. Ott már egy éve tombolt a pestis, amit a tengerész magával hozott. Mire a városba érkezett, már lázas delíriumban volt, és az ágyékán megjelentek a betegség jellegzetes tünetei, amiről a betegség a bubópestis nevet kapta.
Mégis, a tengerésznek valahogy sikerült túljutnia a belépőket ellenőrző Morberseken, akiknek az volt a feladata, hogy megállítsák azokat, akiknek bármilyen tünete volt. A matróz bejutott a városba. Napokon belül halott volt, addigra azonban megfertőzött másokat, akik aztán szintén továbbadták a betegséget. Mire az utolsó levegőt vette, a járvány tombolni kezdett a városban.
Ezen a ponton Algheró lakosságának jelentős része gyakorlatilag halálra volt ítélve.
Az akkori hivatalos feljegyzések alapján, egy 18. századi történész becslése szerint, a járvány 6000 halálhoz vezetett, és mindössze 150 ember maradt életben.
Napjainkban a történészek azt feltételezik, hogy a valódi halálozási arány a lakosság 60%-a körüli lehetett, ami persze még mindig borzasztó. A jelentésekben leírt túlzás oka talán az volt, hogy a korabeli kormány megússza az adózást.
A helyzet azonban még ennél is lehetett volna sokkal rosszabb. Alghero maga nem volt jól felkészülve egy járványra. A várost rosszul szervezett egészségügyi rendszerek, maroknyi rosszul képzett orvos és elmaradott orvosi kultúra jellemezte.
Itt jött a képbe Quinto Tiberio Angelerio, egy 50 éves, felsőbb osztályból való orvos, aki külföldön tanult, mert akkor Szardínián nem voltak egyetemek. Alghero lakosainak szerencséje, hogy Angelerio frissen érkezett Szicíliából, ahol már 1575-ben találkozott a pestisjárvánnyal.
Alghero legelső betege dudorokkal a testén érkezett meg, később pedig két nő halt meg a testén jellegzetes foltokkal. Angelerio azonnal tudta, mi történik. Abban a pillanatban karantént kért a betegeknek, ám kérelmeit rendre elutasították és túlzónak találták.
Angelerio kétségbeesett. Aggodalmában az alkirályhoz fordult, akivel egy hármas egészségügyi kordon felállítása mellett döntöttek a város falai körül, ami megakadályozta a kintiekkel folytatott kereskedelmet.
Az intézkedések kezdetben olyan népszerűtlenek voltak, hogy az orvost kis híján meglincselték – ám ahogy egyre többen haltak meg, egyre komolyabban kezdték venni az emberek a járványt és így az orvos szavait is.
A városban 8 hónapig tombolt a járvány, a környező településekre azonban nem jutott el. Évekkel később Angelerio kiadott egy füzetet, az Ectypa Pestilentis Status Algheriae Sardiniae-t, amely részletesen leírja a városra kivetett 57 szabályt. Némelyik nagyon ismerősen csenghet.
Lezárások
Először a polgároknak azt tanácsolták, hogy ne hagyják el házukat, és ne költözzenek egyik épületből a másikba. Angelerio megtiltotta az összes találkozót, táncot és mulatságot, és előírta, hogy háztartásonként legfeljebb egy ember menjen boltba.
A szabályt szegőket szigorúan büntették, akár börtönbe is zárták – a feljegyzések szerint mégis voltak törvényszegők, akik például a tetőteraszokon gyűltek össze gitározni és iszogatni – rájuk az egészségügyi felügyelők csaptak le.
Távolságtartás
Ezután következett a hat láb szabály: Angelerio arra utasította azokat, akik elhagyhatták valamilyen okból a házukat, hogy hordjanak magukkal egy hat láb (nagyjából 2 méter) hosszú vesszőt, és ezzel mérve tartsanak embertársaiktól megfelelő távolságot. Ismerősen hangzuk? Angelerio ennél is tovább ment.
Azt is meghatározta, hogy egy nagy sínnel vagy parabondával kell kiegészíteni az üzletek pultjait, ahol élelmiszereket árusítanak, hogy ösztönözzék az embereket a távolságtartásra, és azt javasolta, hogy a mise során az emberek legyenek óvatosak, amikor kezet fognak.
Fertőtlenítés
Angelerio megértette, hogy a betegség érintkezés és kapcsolat útján terjedt el.
Ezt bizonyítja, hogy füzetében az az egyik kikötés, hogy a házak tulajdonosainak fertőtleníteniük, meszelniük, szellőztetniük és vízzel mosniuk kell az ingatlanjaikat, ha a fertőzés kockázata fent áll.
Kifejtette, hogy minden olyan tárgyat, amely nem különösebben értékes, el kell égetni. A drága bútorokat lehet mosni, szélnek kitenni vagy kemencében fertőtleníteni.
Akkoriban szintén általános volt az áruk fertőtlenítése, amikor megérkeztek – főleg a hajókról. Az egyik dolog, amelyet a legkockázatosabbnak tartottak, a textíliák voltak. De mindenfélét fertőtlenítenek, beleértve a leveleket is – mondja mondja Alex Bamji, a kora újkori Európa társadalom- és kultúrtörténésze a Leedsi Egyetemről. Néha ez nyomokat hagy maga után, amelyek ma is láthatók, sok korabeli tárgyon látszik a tűz és a füst hatása.
Egészséges útlevelek
A pestis megakadályozásának egyik népszerű módja az volt, hogy gondosan ellenőrizték annak az egészségi állapotát, aki be akar lépni egy városba. Annak ellenére, hogy a rendszer meghibásodott Algheróban, ahol az 1582-es járvány első betege átcsúszott a kikötőben állomásozó őrök figyelme alatt, a módszer szerte Európában népszerű volt.
Bizonyos esetekben a hatóságok olyan fizikai dokumentumokat állítottak ki, amelyek lehetővé tették a tulajdonosa számára, hogy minden korlátozás ellenére áthaladjon a városkapun, vagy azért, mert pestis-mentesnek minősítették őket, vagy véletlenül ismerték a megfelelő embereket.
Kétségtelen, hogy Angelerio megelőzte a korát, és védelmi intézkedései között számos olyan szerepelt, amely a mai tudomány előtt is megállná a helyét.
Mindezzel együtt természetesen füzetében szerepeltek olyan tanácsok is, amelyek haszontalanok, vagy egyenesen károsak voltak – azt is állította például, hogy a járvány Isten büntetése, és a város lakosainak a lehető legjobb modorukban kell viselkedniük, hogy a csapás mielőtt elmúljon.
Elrendelte továbbá, hogy a város összes pulykáját és macskáját meg kell ölni és a tengerbe vetni. Ez egyébként valamiért nem egyedülálló gyakorlat volt: a járvány sújtotta Londonban 1665-ben a polgármester 40 ezer kutya és 200 ezer macska lemészárlását rendelte el.
Tévedéseivel együtt is vitathatatlan azonban, hogy a bátor és elhivatott orvos cselekedetei nélkül Algheróban még ennél is nagyobb áldozatokat követelt volna a pestis, és az sokkal könnyebben terjedt volna szét a környéken élőkre. A szigorú intézkedéseknek köszönhetően a járvány 8 hónap alatt lecsengett, és a következő 60 évben elkerülte a várost.