Mivel a kimozdulás bonyolultnak és drágának ígérkezett, kézenfekvő ötletnek érezheted, hogy maradjunk otthon. Megnyugtatlak, ez nekünk is eszünkbe jutott. Most engedd meg, hogy szemléltessem a két utolsó példával, milyen jól sikerültek ezek az alkalmak:
Rákészültünk, hogy megnézünk egy jó filmet, koccintunk valamivel és élvezzük egymás társaságát. Ebből az lett, hogy ültünk a kanapén, ölemben a legkisebb gyermekünk. Megfogadtam, hogy korán lefektetem őket, hogy legyen időnk együtt lenni, de ez sose jött össze.
Valaki mindig felébredt, vizet kért, pisilnie kellett, rosszat álmodott.
Aztán, mire mindenki elaludt, végre csend telepedett a házra – ekkor már pont annyira voltunk fáradtak, hogy egyikünknek se volt kedve elkezdenie a filmet.
A másik alkalommal gondoltam eltöltünk egy vacsorát kettesben otthon, de tanulva a korábbiakból, most nem alvásidőre időzítettem a randit, hanem késő délutánra.
Megengedtem a gyerekeknek, hogy a saját szobájukban mesét nézzenek. Mi volt az eredmény? Amíg beállítottam nekik a mesét, leégett a vacsora.
Amíg kimentem a konyhába menteni a menthetőt, a gyerekek verekedni kezdtek a szobában és az egyiküket tisztába is kellett tennem – persze átöltöztetéssel együtt. Úgyhogy kész, feladtam, ennél alacsonyabbra már nem tudtam tenni a mércét.
Régebben azt hittem, hogy a randevú egyetlen módja valamilyen kinti program. Utána azt, hogy valamilyen formában otthon kell megoldanunk. De aztán rájöttem: keményen dolgoztunk azon, hogy felépítsük az otthonunk, hogy közös életet élhessünk. A randevú tehát ott van, ahol boldog vagyunk, abban a házban, ahová hazahozzuk a gyermekeinket.