Az első titok a tenni akarás. Bár sokak számmára kényelmes csak úgy benne lenni egy kapcsolatban, vannak, akik számára inkább az fontos, hogy odafigyeljenek a másikra és megoldják a kapcsolat során felmerülő akadályokat. Tehát mindenképpen figyeljünk a másikra és arra, hogy tudatosan törekedjünk a problémák megoldására és ne adjuk fel már a kezdeti nehézségek során a szerelmünket.
Tudd, hogy mit akarsz
Fontos alapja a kapcsolatnak, hogy tudd, hogy mit vársz tőle, és hogy mit kapsz meg ebből jelenleg. Ne csapd be magad azzal, hogy ha valami nem jó, akkor mégis jónak mondod, csak azért, hogy ne légy egyedül. Természetesen az se jó, ha állandóan csak mentegeted a másikat, vagy állandóan csak a negatívumokat látod meg a kapcsolatban. Először tudd, hogy mire van szükséged és azután pedig döntsd el, hogy mi az, ami ennek alapján jó, és mi az, amit meg kell beszélnetek. Ha tisztában vagy a vágyaiddal, akkor sokkal könnyebb lesz minden és mindkettőtök számára egyértelmű lesz, hogy kinek mire van szüksége és mire nem ebben a kapcsolatban, ha pedig ez megvan, akkor máris számos konfliktust elkerültetek. Olvass még a témában
„Nagyobb önfeláldozás, ha egy férfi hajlandó jelen lenni születéskor, mint az anya szenvedése” – Kettős mérce a női test és a férfiak reakciói kapcsán
Hosszú és boldog szerelem vár rátok, ha ez jellemző a kapcsolatotokra
„A szép nőkkel kedvesebb vagyok” – Férfi titkok, amiket nem szívesen vallanak be
„Amikor a fenekembe markol, miközben takarítok” – Amit a pasid romantikusnak tart, de te utálod
Amilyen a mosdó, olyan a törölköző
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






