Ezekről a könyvekről füllenti mindenki, hogy olvasta őket

Írta: ,

Vannak klasszikusok, amiket egyszerűen illik ismerni, sőt azt is ciki beismerni, ha nem olvastuk el őket. Ezek a klasszikusok viszont nem feltétlenül esnek egybe azokkal a könyvekkel, amiket az emberek többsége szívesen olvas – az Independent szerint ezek azok a történetek, amikről a legtöbben blöffölnek.

Te hányat olvastál el közülük, és hányról szoktál úgy tenni, mintha olvastad volna?

Oké, persze, a kis varázsló történetét mindenki ismeri… Azt is tudjuk, hogy az elmúlt 20 évben 500 millió példányt adtak el a sorozat darabjaiból, és rengeteg gyerek volt és van, akit ezek a könyvek vezettek vissza az olvasáshoz.

De míg a Harry Potter olvasótábora egészen bizonyosan hatalmas, valószínűleg ugyanilyen nagy azoknak a száma is, akik innen-onnan összeszedtek némi infót, esetleg csak a filmet látták, vagy egészen egyszerűen a mai napig makacsul tartják magukat ahhoz, hogy őket nem érdekli az ilyen mesevilág – de nagyobb társaságban, hangosan ezt már nem merik kimondani.

William Golding: A legyek ura Kép forrása: europakiado.hu

A legyek urával kapcsolatban sokan vetik fel, hogy az iskolarendszer rontja azt el az olvasóknak, amikor túl korán veszi fel a kötelező olvasmányok közé, csak azért, mert a szereplői gyerekek.

Bár a regény valóban egy csapat, szigeten rekedt angol iskolásról szól, korántsem ifjúsági kalandregény, annál sokkal komplexebb, a hatalomról, az emberi természetről és a társadalmak működéséről szóló történet.

Persze, kiskamaszként a legtöbben csak a disznófejig jutnak, aztán hagyják a csudába az egészet, és sokaknak sajnos később sem jut eszébe, hogy újabb esélyt adjanak a könyvnek, aminek nagyszerűségét felnőtt fejjel már jobban megértenék.