Szerencsére 2020-ban rengeteg lehetőségünk van arra, hogy otthonról is szórakoztathassuk magunkat: egy rakás app van a telefonunkon, a tévénken szinte végtelen mennyiségű sorozat, és azt tanulunk meg az internet segítségével, amit csak akarunk. Egyvalami azonban nagyon hiányozhat: a szociális interakció, vagyis a beszélgetés, a kapcsolattartás másokkal. Persze, a barátnőkkel beszélget az ember, a családját is felhívja, de mi a helyzet a párkereséssel?
Karanténhelyzet vagy sem, az emberek különböző okokból használják a randiappokat: van, aki az igazit keresi rajtuk, van, aki egyéjszakás kalandra vágyik, és van, aki csak beszélgetni, ismerkedni szeretne.
Ez így van akkor is, ha éppen nem pusztít világjárvány – nem mindenki csak azért beszélget, hogy megtalálja a jövendőbelijét. Sőt, mindezek mögött még olyan, többé-kevésbé rejtett motivációk is állhatnak, hogy az önbecsülésünket növeljük, vagy egy szakítás után körbenézzünk, milyen a felhozatal. A karantén idején azonban úgy tűnhet, hogy a magány enyhítése, a kontaktus keresése mindenféle komoly szándék nélkül problémás, és felrúg egy íratlan szabályt. De tényleg így van ez?
vk_studio/depositphotos.com Olvass még a témában
Otthon ülős vagy inkább folyton menős? Így kezeld, ha a párod sokkal szociálisabb nyáron, mint te
TESZT: Kiderül, melyik tulajdonságod tesz téged elképesztően szexivé
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
„Tudtam, hogy nem fogja időben megetetni a gyerekeket és minden borul” – Control freak vagy, vagy csak a férjed megbízhatatlan?
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






