„Meg kellett értenem, hogy jogos a fájdalmam”
Teljesen véletlenül alakult úgy, hogy egy nagyobb baráti társaságban beszélgetni kezdtem valakivel, aki elmondta, hogy évekkel korábban volt egy vetélése, ráadásul már jócskán a második trimeszter vége felé. Elmondtam neki, hogy sok-sok évvel korábban én is vesztettem el egy babát, de gyorsan hozzátettem, hogy én még csak a 8. hétben jártam, ezért ez nyilván nem olyan, mint az ő története.
A szemembe nézett, és azt mondta: „mindegy, mikor történt, te ugyanúgy vártál és elvesztettél egy gyereket, mint én. Neked ugyanúgy jogod van a fájdalomhoz.”
Bennem ott akkor valami átszakadt, és zokogni kezdtem. Akkor jöttem rá, hogy éveken át fojtottam el magamban a fájdalmat, és nem engedtem meg magamnak, hogy megéljem a gyászt. Akkor és ott végre elsirattam a kisbabámat, és évekkel a tényleges vetélés után megkezdődhetett a gyógyulás. Csak arra volt szükségem, hogy valaki megértesse velem, hogy az én veszteségem is valódi.” (Mariann, 43) Olvass még a témában
Mi az, amit sosem vettél észre magadon, amíg valaki nem hívta fel rá a figyelmed?
Tényleg segíthet a hangterápia a krónikus fájdalmak enyhítésében?
40 felett máshogy kell diétázni: 6 tipp, ami végre valóban segít
Így fordíthatod a kritikát a saját fejlődésed javára – ahelyett, hogy dühöngenél miatta
