Értsd meg, hogy néha kettesben akarnak maradni
Lehet, hogy még akkor is sülve-főve együtt szeretnél lenni velük, ha már összejöttek, azt azonban meg kell értened, hogy szükségük van olyan programokra is, ahol csak kettesben lehetnek.
Ne sértődj meg akkor, ha nem hívnak el moziba vagy egy buliba, lehet, hogy egy kicsit szeretnének kettesben romantikázni.
Teljesen érthető dolog ez, ezzel nem akarnak téged megbántani és nem is akarnak egyedül hagyni, de szükségük van egy kis privát szférára. Olvass még a témában
„Hidd el, most tényleg minden más lesz!” – Az egyik legmanipulatívabb férjtípus az örök ígérgető
„A szexuális életünk az esküvő után megszűnt létezni” – A szexuális élet kihívásai a házasságban
„Az önbizalomhiány, amit okozott, az életem más területére is kihatott” – Így hat a férfiakra a szexmentes házasság
„Nekünk biológiai előnyünk van a férfiakkal szemben” – Tények a nőkről, amiben a manoszférának igaza van
Támogasd őket, de ne erőltess rájuk semmit
A barátaidnak akkor is szüksége van a támogatásodra, ha már kettejük között igen szoros kötelék alakult ki. Hidd el, nagyon bántaná őket, ha ezentúl már nem állnál mellettük és nem lennél ott, amikor szükségük van rád.
Gondolkodj pozitívan, legyél vidám, ha azt látják rajtad, hogy jól érzed magad, ők is boldogabbak lesznek.
Ugyanakkor nem szabad átesni a ló túloldalára sem, ha túl lelkes vagy, hogy végre összejöttek vagy sikerült őket összeboronálni, ne gondolj azonnal esküvőre.
Hiba lenne máris a koszorúslány-ruhádat tervezgetni és a nászutat szervezni nekik. Hagyd, hadd alakuljanak a dolgok maguktól, ők tudni fogják, ha ez egy örökké tartó kapcsolat vagy sem.
A cikk folytatódik, lapozz!
Következő cikkünkA szakítás íratlan szabályai, avagy útmutató a nehéz pillanatokhozA legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






