Csak férfiak követhetnek el erőszakot
Ez egyértelműen tévhit, még akkor is, ha félretesszük a börtönökben elhíresült módszereket. Egy nő is meg tud erőszakolni egy férfit, nem csak eszközzel, az említett módon, hanem akkor is, ha közösülésre kényszeríti. A férfiakat aránylag könnyű izgalomba hozni, hiszen a merevedés nem teljesen agyban dől el, hanem javarészt testi reakció.
A kikényszerített erekció során (legyen az fenyegetés, vagy gyógyszerhasználat, visszaélés az illuminált állapottal) bekövetkező közösülés éppannyira erőszak, mint ha a nőkkel tennék ugyanezt. Ha pedig mégsem következik be a konkrét közösülés, csupán a nemi szervek érintkezése, akkor is olyasmi történt, amit a magyarországi szabályozás bűncselekményként könyvel el.






