Ez volt az a mondat, amitől összetörtem. Addig valahogy túléltem, én voltam a „megértő feleség”. De amikor a hatéves kislányom sírva kérdezte ezt tőlem, rádöbbentem, hogy amit elviselek, azt ő is tanulja. A férjemnek nincs türelme. Ha valami nem úgy van, ahogy ő elképzelte, akkor dühös lesz, és már jön is a kiabálás.
De nem úgy kiabál, mint aki elveszti a fejét – ez inkább hideg, céltudatos düh. Mint aki tudja, hogy ezzel irányítani tud. Nem bánt fizikailag, de belül már régen darabokra hullottam. És most, hogy a lányom is kezdi ezt érezni, tudom, hogy lépnem kell. Nem akarom, hogy azt higgye: a szeretet együtt jár a félelemmel.
