A nők bármit képesek elérni a férfiaknál, ha a megfelelő helyen és időben használják csáberejüket. Mindig a nő választ és a férfi csak sodródik az árral. Amikor, viszont egy nő már biztosan tudja, hogy kit akar, néhány apró trükk segítségével, bármikor célt érhet.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/5 Fontos a belépő
Tegyük fel, hogy épp most érkezel meg egy helyre, ahol hemzsegnek a helyesebbnél-helyesebb férfiak. Az első belépőd nagyon fontos momentum lesz az este során, hiszen akkor találkozol először a téged vizslató szempárokkal. A belépődnek magabiztosságot és önbizalmat kell sugároznia, amit ebben a pillanatban non-verbális jelekkel tudsz elérni.
Fejet fel, húzd ki magad és finom, lassú mozdulatokkal érkezz meg a helyszínre. Nem kell lasított felvétellé változnod, de hagyd meg az idejét az érkezésnek. Ezután óvatosan nézz körül a helyen, érezzék a pasik, hogy nem vagy zavarban és egy röpke pillanatra még a tekintetetek is találkozhat. Most már látod a felhozatalt és ennek tükrében alakíthatod az estét.
2/5 Helyezkedj jól!
Most pedig rajtad a sor, hogy olyan helyet találj magadnak és a barátaidnak, ahonnan tökéletesen jól rálátsz a kiszemeltedre. Ezen a ponton még ne keresd vele a szemkontaktust, elég ha csak tudatosítod benne a jelenlétedet. Helyezkedj el kényelmesen, de azért nőiesen. Párszor túrj bele a hajadba és érintsd meg a nyakadat, hogy a tekintetét odacsalogasd. Az első fél órában hagyd figyelmen kívül a pasit és az egyetlen célod az legyen, hogy jól érezd magad a barátaid társaságában. Nevess, mozogj és iktass be néhány szexi, nőies mozdulatot.
Most pedig ideje jelét adnod az érdeklődésednek, hiszen egy férfitól sem várható el, hogy esélytelenül próbálkozzon. Jöhetnek az első jelek, amihez a legjobb módszer a szemkontaktus. Nézz rá a pasira addig, amíg nem kapsz viszonzást, majd eressz meg egy rövid mosolyt irányába. Mostanra már biztosan felkeltetted az érdeklődését, szóval ideje elnézned másfelé. Lássa rajtad, hogy éppen csak egy pillanatot szántál rá, azt is csak azért, mert véletlenül odatévedt a tekinteted.
Most pedig gondoskodj róla, hogy meglátogasd a mosdót, aminek fizikai szükségleteid mellett, újabb szerepe lesz. Fel kell állnod és elsétálnod mellette úgy, hogy egy szexi pillantást vethess rá. Nézz rá, de éppen csak egy pillanatra és suhanj is tovább a cél irányába. Visszafelé már nem kell ránézned, az már túlságosan erőltetett lenne. Ülj vissza a helyedre és érezd jól magad.