A mondás szerint egy könyvet nem a borítója alapján kell megítélni, és ezzel maximálisan egyet is értünk. De ha egy remek könyvet csodás borításba kötnek, az már maga a tökély: ezek a regények pontosan ilyenek, így nem csak az olvasásuk lesz élvezet, akkor is örömet okoznak, amikor csak a polcodon díszelegnek.
4/6 Sarah Perry: Melmoth
Helen Franklin húsz évvel ezelőtt szörnyű bűnt követett el, amit azóta sem tud magának megbocsájtani: lelkében a felejtés és az emlékezés erői küzdenek.
Furcsa kézirat kerül a kezébe. Az emberi történelem legsötétebb fejezeteiről szóló dokumentumokat tartalmazza, melyek egy fekete ruhás, könnyező szemmel és vérző lábakkal megjelenő árnyalak legendájáról szólnak. Ő Melmoth, a Tanú, egy különös szellem, aki a Földet járja szüntelen a bűn és bűnhődés megtestesítőjeként.
Akinek Melmoth megjelenik, választania kell: vagy együtt él bűnével, vagy megsemmisül, és az időtlen magány és sötétség kárhozatába vezet útja… Helen úgy érzi, Melmoth őt is gyerekkora óta figyeli… a múltjával való szembesülés pedig fontos választások elé állítja.
Sarah Perry új regénye nem marad el Az essexi kígyó színvonalától, és a misztikum és a rejtélyek ezúttal is remek apropót jelentenek a sokkal érzékenyebb és komplexebb, de nagyon is valós problémák boncolgatására: lebilincselő történet ez a kegyelemről, a megváltásról, a szeretetről és a konfliktusok kezeléséről.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!