A kezdetek
Már a legelején, az őskorban is bújtak álarc mögé az emberek. A zsákmány bőrét húzták magukra, a fejükre, melynek kapcsán közelebb érezték magukat a természethez, és kicsit az elejtett állat lelkébe is bújhattak.
Ez nem csupán játék volt, hanem tisztelet is, az élet tisztelete – és varázslat, vagy annak része. A lélek kiszállt a testből, így a felöltött bőr, az azt magára húzóval újra életet kapott. Ez volt az a pillanat, ami a legközelebb volt az élet és halál mezsgyéjének vonalához, így kapott „varázsos” szerepet.
Az emberi álarcok eleinte inkább halotti maszkok voltak, megőrizve ezzel a halott arcának vonásait, de ezzel idézték meg annak szellemét is. Álarcot készítettek fából, a görögök nemesfémből, sőt, Szibériában gipszből is. Olvass még a témában
Az álarc, maszk misztikuma annyira vonzotta az embert, hogy mára számtalan okból, alkalomból készítenek szebbnél szebb, riasztóbbnál riasztóbb, vagy épp vicces darabokat. Legszélesebb körben karneválokon, színpadi darabokban használták, használják.
