„Nem engedte a gyereknek, hogy jól érezze magát velem”. Válás utáni nem-együttműködések az exszel

Címlap / Életmód / Család / „Nem engedte a gyereknek, hogy jól...

„Nem engedte a gyereknek, hogy jól érezze magát velem”. Válás utáni nem-együttműködések az exszel

A méreg, ami megöl

A volt feleségem egy igazi toxikus személyiség, mindent és mindenkit megmérgez a környezetében. Az ügyvédem előre megmondta, hogy ne legyenek illúzióim azzal kapcsolatban hogy majd könnyű lesz a közös gyereknevelés, de én naivan – akkor még – bíztam abban, hogy az exem képes lesz a gyerekek érdekeit szem előtt tartani. Csalódnom kellett, mert onnantól kezdve minden erővel a gyerkőcök elméjét próbálta mérgezni, ellenem. És mivel két hetet nála, két hetet nálam voltak, ez ellen nem is tudtam védekezni. Mikor visszakaptam őket, az első két napban alig szóltak hozzám, mintha nehezteltek volna rám, aztán folyamatosan felengedtek és a második hetünk remekül telt. De utána megint kaptak két hét agymosást arról, hogy én vagyok a világ leggonoszabb embere és az egész kezdődött elölről. Borzasztó nehéz volt és csak akkor lett könnyebb, mikor a gyerekek nagyobbak lettek és látták, mi a helyzet.

Négy csillagjegy, akinek ősszel újra kinyílik egy régi ajtó

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Egy üzenet a mosdó szélén: így derült ki az igazság a nyaraláson
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.