Nem a négyzetméterek teszik szerethetővé az otthonomat – dolgok, amik sokkal többet adtak, hogy jól érezzem magam ott, ahol élek
Pár évvel ezelőtt, amikor úgy döntöttünk a párommal, hogy saját lakást veszünk, még nem tudtuk pontosan, mit keresünk – de azt igen, hogy mit nem. Nem akartunk „túl nagyot”, amit se fenntartani, se igazán belakni nem tudnánk. Ugyanakkor nehéz volt elszakadni attól a gondolattól, hogy amit gyerekként megszoktunk – a kert, a sok szoba, a tárolók, a padlás – az az „igazi otthon”.
Amikor meséltünk az ismerősöknek a lakáskeresésről, sokan felvonták a szemöldöküket: „De nem lesz az kicsi?” „Hogy fogjátok magatokat jól érezni egy lakásban?” Sőt, volt, aki egész egyszerűen úgy fogalmazott, hogy szerinte a lakás börtön. Jellemzően olyanoktól jött ez a nézet, akiknél úgy éreztem, a családi ház egyfajta státuszszimbólum, de a saját otthonunk keresésében mi másra vágytunk. Olvass még a témában
A pillanat, amikor megéreztük: „Ez az.”
Sok lakást megnéztünk. Egy idő után már nem is számoltuk, hányadik. Voltak köztük újszerűek, lelakottak, drágák és gyanúsan olcsók is. Aztán egyszer csak beléptünk egy nem túl nagy, de világos, barátságos lakásba – és valami megmozdult bennünk.
Nem volt benne semmi különleges, de mégis. Jó érzés volt ott lenni. Elképzeltük, milyen lenne reggelente ott kávézni, milyen lenne karácsonykor feldíszíteni, milyen lenne ott élni. Nem volt tökéletes, de ez volt az első reálisan elérhető lakás, ahol valóban el tudtuk képzelni magunkat.
