Véleménycikk: Schuszter Borka
Ő az az ember, akiért bármit megtennék. Ha választanom kellene közte és bárki más között, közte és a munkám között, közte és a hobbim között, közte és a saját kényelmem között, mindig őt választanám. Gondolkodás nélkül.
Csakhogy hála az égnek, nem kell választanom
Nem háborús övezetben élünk, nem a túlélésért küzdünk nap mint nap, és nem olyan körülmények között neveljük a gyerekünket, ahol minden döntés valódi áldozatot követel. Óriási szerencsénk van. Az életünkbe rengeteg minden belefér egyszerre.
Éppen ezért sosem értettem azt az elképzelést, hogy ha valakinek gyereke születik, akkor innentől kezdve kizárólag anyaként kellene léteznie. Olvass még a témában
Amikor megszületett a lányom, az anyaság természetesen mindent megváltoztatott. Nemcsak a napirendemet vagy a prioritásaimat, hanem engem is. Az anyaság a személyiségem egyik legalapvetőbb része lett, és valószínűleg örökre az is marad.
De csak az egyik része.
Soha nem éreztem úgy, hogy ez az egyetlen szerepem lenne
Nem szűntem meg dolgozó nőnek lenni, nem szűntek meg a saját céljaim, és nem tűntek el azok a dolgok sem, amelyek már azelőtt is örömet okoztak, hogy anya lettem.
Szeretem a munkámat. Vannak projektjeim, amelyek lelkesítenek. Vannak emberek, akiknek a barátja vagyok. Van egy párom, akinek a szerelme, a társa, a szeretője is.
És őszintén szólva eszem ágában sincs lemondani ezekről a szerepekről.
Néha úgy érzem, mintha az anyaság körül kialakult volna egy kimondatlan verseny. Ki foglalkozik többet a gyerekével? Ki készít kreatívabb uzsonnát? Kinek van több fejlesztőjátéka? Ki szervez változatosabb programokat? Ki tud még több energiát beletenni abba, hogy minden pillanat a gyerek körül forogjon?
Én ebből a versenyből kiszálltam, mielőtt egyáltalán beneveztem volna.
Nem csomagolok minden reggel csillag alakú szendvicset. Nem készül nálunk heti bontásban tematikus Montessori-program. Nem érzem szükségét annak sem, hogy minden közös délutánt valamilyen különleges fejlesztő foglalkozássá alakítsak.

Nem azért, mert nem szeretem a gyerekemet
Hanem azért, mert ezek egyszerűen nem tartoznak a legfontosabb prioritásaim közé.
Sokkal fontosabbnak tartom, hogy amikor együtt vagyunk, valóban jelen legyek. Hogy beszélgessünk, nevessünk, összebújjunk, mesét olvassunk, kiránduljunk vagy egyszerűen csak lustálkodjunk a kanapén. Ezekből a pillanatokból sokkal több szeretetet érez, mint abból, hogy milyen formára vágtam a sajtot a szendvicsében.
Közben pedig szeretném megőrizni önmagamat is.
Nem hiszem, hogy attól leszek jobb anya, ha teljesen feladom a saját érdeklődésemet, a saját ambícióimat vagy a saját kapcsolataimat. Sőt, egyre inkább azt érzem, hogy éppen ezek tesznek kiegyensúlyozottabbá.
Ha inspirál a munkám, ha van időm feltöltődni, ha találkozom a barátaimmal, ha kettesben is tudok lenni a párommal, akkor türelmesebb vagyok. Vidámabb vagyok. Több energiám van. És ebből végső soron a lányom profitál a legtöbbet.
Nem egy kiégett, állandóan fáradt anyát kap, aki már arra sem emlékszik, mikor csinált utoljára valamit pusztán azért, mert örömet okozott neki. Hanem egy olyan embert, akinek az anyaság nagyon fontos része az életének, de nem az egyetlen.
Ráadásul van még egy ok, amiért tudatosan ragaszkodom ehhez
A lányom engem figyel. Rajtam keresztül tanulja meg, milyen nőnek lenni. Milyen egy párkapcsolat. Mit jelent dolgozni, alkotni, barátokat ápolni, saját célokat kitűzni. Nem szeretném, ha azt látná, hogy egy nő identitása kizárólag az anyaságban teljesedhet ki.
Azt szeretném, ha azt látná, hogy lehet valaki odaadó anya úgy is, hogy közben megmarad önmagának.
Hogy nem kell választani a család és a saját személyiség között. Hogy lehet valakit mindenkinél jobban szeretni úgy is, hogy közben nem szűnünk meg önálló embernek lenni.
Én legalábbis ebben hiszek. És ettől egyetlen pillanatig sem érzem magam rossz anyának.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






