A kérdés, amit egyikünk sem mer feltenni
Egyszer megkérdeztem tőle, döntéskényszer nélkül, csak úgy este, hogy jól van-e velem. Rám nézett, elgondolkodott, aztán azt mondta, persze, miért ne lenne. Nem folytattam, mert féltem, mi jönne utána, ha tovább kérdezek. Lehet, hogy ő is ugyanígy fél tőlem kérdezni valamit.
A minap találtam egy régi fényképet, amin az esküvőnk után egy parkoló autóban ülünk, ő az anyósülésen, én vezetek, és nevetünk valamin, amit már elfelejtettem, mi volt. Az arcunkon volt valami feszültség és izgalom keveréke, mintha épp valami veszélyes és izgalmas dologba kezdenénk. Most inkább biztonságban vagyunk. Csak nem tudom, a biztonság és az élet ugyanaz-e.
Nem tudom, mit kellene tennem ezzel. Nem akarok veszekedést provokálni csak azért, hogy bizonyítsam magamnak, hogy még van bennünk tűz. Az sem igaz, hogy boldogtalan lennék, mert nem vagyok. Csak van egy hiányérzet, ami nem az érintés hiánya, nem is a szex hiánya, hanem valami sokkal nehezebben megfogható dolog: annak a hiánya, hogy fontosak vagyunk-e még eléggé egymásnak ahhoz, hogy néha összekapjunk rajta. Olvass még a témában
„Én lettem a második nő” – A nyitott kapcsolatok rejtett nehézségei
Ez az egy dolog megmenthette volna a házasságom – és jó eséllyel még sok ezer nőét
Divat lett a valódi érdeklődés – A Z generáció már kifejezetten a „chalant” kapcsolatokat keresi
Ez a két legveszélyesebb szó, amit egy veszekedés során kimondhatsz
A cikk folytatódik, lapozz!
Következő cikkünk„Minden helyzetre volt valami kifogása” – amikor a férfi az örök áldozatA legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
