Van az a nap, amikor már reggel érzed, hogy nem lesz belőle semmi jó. Nekem egészen késő délutánig győzködtem magamat arról, hogy ez a mai nem ilyen lesz, de 6 óra körül be kellett látnom, hogy nincs értelme küzdeni. Nem haladtam semmivel, nem tudtam rávenni magamat semmire, este 6 óra volt, és én semmi értelmeset nem tudtam felmutatni, a frusztráció meg csak egyre nőtt bennem.
Inkább kínomban és szégyenemben, mint az önszeretettől vezérelve, de rábeszéltem magamat, hogy ha már produktív nem voltam, legalább a kanapéról keljek fel, és menjek ki kicsit a lakásból. A legegyszerűbbnek az tűnt, ha sétálok egyet. Először csak egy rövid körre indultam el a háztömb körül, de amikor már rávettem magam, hogy lemenjek, hirtelen könnyebbnek tűnt minden. Ahogy megtettem a lépéseket, éreztem, hogy oldódik a feszültség, és a mozgás, a friss levegő olyan jól esett, hogy végül sokkal tovább sétáltam, mint terveztem.
Meglepett, mennyire más minőséget adott az estének ez a kis döntés. Kint lenni, egyedül, a zenémet hallgatva, úgy, hogy közben nem kell beszélgetni senkivel, nem kell figyelni másra – még azt is sikerült megbocsátanom magamnak, hogy egész nap nem csináltam semmit. Olvass még a témában
Kevésbé kedvelt csillagjegyek, akik egészen másmilyennek látják magukat
Minél több nagytesód van, te annál kisebb leszel. 5 meghökkentő tény a testvérekről
„Nem haverkodunk mióta megtudta melyik pártra szavaztam” – Miért szakadnak meg a gyerekkori barátságok férfiaknál?
Karácsony szingliként? 5 érv, amiért szuper lesz!
A séta végére megbeszéltem magammal, hogy az ilyesmi megtörténik, és ha ostorozom magam miatta, azzal már semmin nem segítek, de magamnak sem teszek jót – ellenben, ha jól zárom a napomat, jobbak lesznek az esélyeim, hogy a következő napom energikusabban induljon.
Az egyedül sétálás pszichológiája
Azóta annyira rákaptam arra, hogy ha felgyűlik bennem a stressz, csak kimenjek az ajtón, és különösebb cél nélkül nekiinduljak az utcáknak, hogy még olvasni is elkezdtem a sétálás pszichológiájáról, és csodák csodája, nem én fedeztem fel a spanyol viaszt.
Nem véletlen, hogy a séta évszázadok óta a gondolkodók és művészek kedvenc elfoglaltsága. Számos kutatás bizonyítja, hogy a séta – különösen, ha egyedül tesszük – serkenti a kreativitást. A monoton mozgás és a természetes ritmus segít abban, hogy új ötletek szülessenek, vagy más szemszögből lássunk rá régi problémákra. Egy egyszerű séta képes feloldani azt a mentális blokkot, amit az egész napos monitor előtti görnyedés okoz.
A stresszkezelés szempontjából is hihetetlenül hatékony. A séta során csökken a kortizolszint, az izmok ellazulnak, a légzés egyenletesebbé válik. Ez olyan állapot, ami már önmagában is gyógyító. Ráadásul a kint töltött idő – legyen szó parkokról, utcákról vagy akár csak egy csendesebb mellékútról – erősíti a kapcsolatunkat a környezetünkkel, és kiszakít a belső zakatolásból.
Az is fontos, hogy egyedül sétálunk: bár a társas sétának is megvan a maga varázsa, az egyedül töltött idő egy másfajta minőséget jelent.
Ez a magány nem elszigeteltség, sokkal inkább egy tudatos visszahúzódás. Olyan tér, ahol nem kell megfelelni, nem kell szerepet játszani, csak önmagunkkal lehetünk. Ez az önmagunkkal való találkozás pedig gyakran segít abban, hogy tisztábban lássuk, mit érzünk, mi bánt, mi hiányzik.
