Sokszor támogatást sem kapnak az újdonsült szülők
Ráadásul a friss szülők sokszor nem hogy segítséget, de még támogatást sem kapnak a család idősebb tagjaitól. Ők esetleg furcsán néznek rájuk, amiért „hímes tojásként” kezelik a gyereket. Amikor a lányom egy éves körüli volt, és egy napon éppen a sírás határán álltam a fáradtságtól, hiszen még mindig többször kelt éjjelente cicizni, nagyon szerettem volna azt hallani a saját anyukámtól, hogy az igény szerinti szoptatásért tett áldozataim fontosak és megtérülőek, és hogy ha most kimerült vagyok is, valami nagyon jót teszek a gyermekemmel. Ehelyett mosolyogva annyit jegyzett meg, hogy ezt bizony „én rontottam el”.
És ha már szóba került az igény szerinti szoptatás: a támogatásért és megerősítésért a jobb híján az internethez fordulók gyakran több kritikát, mint megértést kapnak.
Mert nagyszerű, hogy vannak olyan fórumok, ahol a legmodernebb ajánlásokról és kutatások eredményeiről tájékozódhatunk. Ugyanezeken a fórumokon viszont keresztre feszítenek bárkit, aki például nem (vagy nem úgy és nem annyit) szoptat, aki adott már kekszet a gyerekének (cukor!), vagy aki néha betesz egy mesét, hogy legyen egy kis csend.
Aki magára is gondol, az komoly kritikára számíthat
Nem is olyan régen láttam egy újságcikket, aminek a címében az szerepelt, hogy képernyő elé ültetni a gyereket olyan, mint drogot adni neki. Mindazzal együtt, hogy én is ismerem a képernyő káros hatásairól szóló kutatásokat, sőt még követem is az ajánlásaikat, mégis meg kell kérdeznem: tényleg éppen annyira rossz lenne az az anya (vagy apa), aki betesz vasárnap délelőtt egy Mancsőrjáratot, mint az a szülő, aki nyom egy kis kokót a gyerek cumisüvegébe, hogy csend legyen? Tényleg szükség van ilyen szintű megszégyenítésre? Olvass még a témában
Persze, ma már ellenpélda is akad. Szerencsére vannak olyan cikkek vagy influenszer posztok, amelyek tabudöntögető módon felszólalnak annak érdekében, hogy igenis a szülőknek is lehetnek igényeik. Ezek a bejegyzések arra bátorítanak, hogy merjük elmondani a gyerekünknek, ha 5 perc csendre van szükségünk. 5 percre! Mert utána aztán mosolyogva és elégedetten kell visszatérnünk a feladatainkhoz – hiszen ma már volt énidőnk!
Ha pedig mindez nem lenne elég, a legtöbb mai család nem engedheti meg magának, hogy hosszú távon egy keresetből éljen, és anya vagy apa tartósan otthon maradjon a gyerekekkel. Így a megnövekedett feladatokkal magukra maradt szülők még a munkahelyen is kénytelenek helyt állni. Bár hozzáteszem, vannak, akik ha tehetnék, se maradnának hosszú távon otthon, mert úgy érzik, a felnőtt életükhöz a munkájuk, karrierjük is hozzá tartozik, amiről nem szeretnének teljesen lemondani. Tudom, tudom… Majdnem olyan önző dolog, mint 5 perc csendet kérni…
