A mindent megengedő nevelésnek tehát vannak veszélyei, melyekre érdemes figyelni. Nem szabad összetéveszteni a Ranschburg Jenő által sokat emlegetett elhanyagoló neveléssel, amely során a szülő szabadjára engedi kicsinyét, de nem azért, hogy az önállóan felfedezhesse a világot, hanem mert addig is nyugta van tőle. Ranschburg szerint az elhanyagoló (hideg–engedékeny) szülői magatartás elősegíti a gyermek belső konfliktusokból származó, antiszociális agressziójának kibontakozását.
Először is érdemes tisztázni, mit is jelent a mindent megengedő nevelés. Az elnevezés arra utal, amikor a szülők teljes mértékben és minden körülmények között hagyják, hogy gyermekük azt tegyen, amit szeretne. Nem szankcionálják utódjukat, de még csak kilátásba sem helyeznek semmi féle büntetést vagy megrovást, ha a gyermek készül valami rosszat tenni. Véleményük szerint így alakul ki a gyermek valódi személyisége. Sokan tévesen azt gondolják, hogy ez a passzív gyermeknevelés egyik formája, ahol a szülő rá sem hederít a fiára, lányára, aki emiatt szorong, frusztrált és zavaró cselekedeteivel próbálja felhívni magára a figyelmet. A mindent megengedő szülők figyelnek a gyermekre, rengeteget beszélgetnek velük, bevonják a mindennapi tevékenységekbe. A gyermek így biztonságban érezheti magát, nem frusztrált, minden cselekedetét a kíváncsiság hajtja. Probléma akkor van, ha ezek a cselekedetek valaki más, például egy másik gyermek vagy a saját maga kárára történnek és a szülő ezt nem hozza világosan a gyermeke tudtára.
Alapvetően két féle nevelés létezik. Az egyik a jutalmazáselvű, a másik a büntetésen alapuló nevelés. Első esetben, az anyuka azt mondja a gyermeknek, hogy ebéd után kapsz desszertet, ha előbb szépen rendet teszel a szobádban. A másodiknál az anyuka azt mondja, nem kapsz desszertet, ha nem csinálsz rendet a szobádban. A két kijelentés között hatalmas a különbség egy gyermek számára. A mindent megengedő nevelésben egyik mondat sem hangzik el. A gyermek rendet tesz, ha akar, de a desszertől, a lehetséges jutalomról sincs tudomása. A gyermek így nem érzi a nyomást, a frusztrációt, hogy valamitől függővé tették számára az örömforrást. Ugyanakkor azt sem éli át, hogy a jól elvégzett munkájáért cserébe jutalomra számíthat. Olvass még a témában
Agresszív serdülőkkel illetve fiatalkorú bűnözőkkel végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy a ráhagyó, szabados nevelési stílus következményeként a gyermekben kialakul a függőségi szorongás és a nyílt agresszív magatartás.
A keserű, csalódott ember, aki nem sok jót vár az élettől, vonzza azokat, akik kihasználják, ami tovább erősíti csalódott életérzését. Nem ritkán rossz társaságba keveredik, a társadalom szélére sodródik. Míg az úgynevezett meleg-engedékeny szülő mellett ugyanúgy felfedezi a világot a gyermek, de tudhatja, hogy a szülő szeretetétől semmi nem szakíthatja el. Sem a körülmények, sem mások, sem az ő saját csúnya viselkedése. A nevelés a személyes kapcsolatra épül, nem a szabályokra.
A nevelés legfontosabb eleme a szülő-gyerek kapcsolat, amely érzelmi, kommunikációs és kötődési sajátosságok összessége. Ez a kapcsolat formájában és tartalmában életkoronként és kultúránként változik. Mégis kimondhatjuk, hogy nem csak gyermekkorban, hanem gyakran egy egész életen át a legfontosabb kapcsolatok közé tartozik. Párválasztásunk, sikereink, kudarcaink és a világhoz fűződő viszonyunk nagy részt attól függ, milyen gyermekkorunk volt.
Az én felelőssége abban van, hogy a szüleink hibáit, botlásait ne ismételjük meg saját gyermekeink nevelésében, de a pozitív elemeket továbbadjuk és egy tudatos, önbizalommal teli felnőtt létet teremtsünk gyermekünk számára.
