Kommunikátorok
A kommunikátorok csoportjába tartozó szelfizők azért készítenek fotókat magukról, hogy kapcsolatban maradjanak a barátaikkal, családtagjaikkal, hogy megosszák velük az életük pillanatait. Ezeket az embereket a két oldalú kommunikáció mozgatja, vagyis azért készítenek fényképet, hogy valamit elérjenek, valamilyen beszélgetést kezdeményezzenek,
Autobiográfusok
A második csoportba tartozó emberek azért készítenek szelfiket, hogy életük egy fontos momentumát vagy eseményét dokumentálják, mert szeretnék megőrizni a pillanatot. Ők azok, akik ugyan szeretnék, hogy mások is lássák a fényképeiket, nem feltétlenül igénylik a visszacsatolást, vagy keresik a kommunikáció lehetőségét. Nem kívánnak párbeszédet elindítani a képeikkel, vagy valamilyen cselekvésre sarkallni, csak meg akarják örökíteni, ha valami olyat csinálnak, amit a saját életükben fontosnak éreznek.
Scott Kelley, a NASA asztronautája például miután egy évet a világűrben töltött, 2016-ban úgy tért vissza a földre, hogyutazását számos szelfivel dokumentáltaaddigra. Mondjuk biztos, hogy ez az unokákat is jobban érdekli majd, mint a “Nagymama 40 évvel ezelőtt 30 különböző fotón áll ugyanazon a fürdőszoba tükör előtt” című sorozat. Olvass még a témában
Kép forrása: nasa.gov
vagy állást foglaljanak, amivel másokat is cselekvésre késztetnek – mondták el a tanulmány szerzői. Jó példái ennek például azok a celebek, amelyek szavazásra próbálják buzdítani a követőiket, amikor a saját “én már szavaztam” kitűzőjükkel posztolnak egy fényképet.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






