Kicsi, szerethető, megvalósítható célok
Ismerős az érzés, amikor tornyosulnak előtted a feladatok, és képtelen vagy rávenni magadat, hogy bármibe is belekezdj, amitől csak még kevesebb időd lesz a feladatokra, amitől csak még idegesebb leszel, ami csak még inkább bénulttá tesz, ezért nem tudsz belefogni a feladataidba, és…
Nem nehéz bekerülni ebbe a spirálba, de annál nehezebb kiszakadni belőle. Amit ilyenkor tenni szoktam, hogy egészen egyszerűen kizárok mindent, nem számolgatom, hogy mit milyen sorrendben kellene csinálni, nem mérlegelem, hogy melyik feladattal lenne célszerű kezdeni, csak fogom a listám első tételét, és nekiállok. Ha nem sikerül, akkor még az első tételt is kisebb egységekre bontom, és abból állok neki az elsőnek.
Közben próbálok nem arra gondolni, hogy mennyi munka vár még rám - amíg dolgozom, addig csak és kizárólag ez a kis, apró feladatom van, amit most kitűztem magamnak. Ez apró, belátható, megvalósítható, és így szerethető is - mert amint végeztem vele, jön belőle egy kis endorfin-löket.
Ezek az apró kis sikerélmények aztán segítenek megtörni azt a bénultságérzést, és visszatérni a workflow-ba.
Nem nehéz bekerülni ebbe a spirálba, de annál nehezebb kiszakadni belőle. Amit ilyenkor tenni szoktam, hogy egészen egyszerűen kizárok mindent, nem számolgatom, hogy mit milyen sorrendben kellene csinálni, nem mérlegelem, hogy melyik feladattal lenne célszerű kezdeni, csak fogom a listám első tételét, és nekiállok. Ha nem sikerül, akkor még az első tételt is kisebb egységekre bontom, és abból állok neki az elsőnek.
Közben próbálok nem arra gondolni, hogy mennyi munka vár még rám - amíg dolgozom, addig csak és kizárólag ez a kis, apró feladatom van, amit most kitűztem magamnak. Ez apró, belátható, megvalósítható, és így szerethető is - mert amint végeztem vele, jön belőle egy kis endorfin-löket.
Ezek az apró kis sikerélmények aztán segítenek megtörni azt a bénultságérzést, és visszatérni a workflow-ba.
Határidőket szabok
Ha egyszer már sikerült belekezdeni a munkáimba, akkor azzal tartom magamat irányban, hogy kis határidőket szabok magamnak. Ez a feladatok mennyiségétől és nehézségétől, meg az aznapi hangulatomtól függően változik: van, hogy tényleg 10 perces egységekre bontom le a kisebb teendőket, van, hogy nagyobb időegységeket adok meg, vagy hozzákötöm valamihez a feladatot. Például „ezt az egy oldalt le kell fordítanom, mire lejár a mosógép”, vagy „megrendelem az ebédet, és amíg megérkezik, addig végig ezzel a ppt-vel kell foglalkoznom”.
A határidők nemcsak motiválnak, de abban is segítenek, hogy ne ússzon szét a nap. Ha sikerül a feladataimat beosztanom kisebb egységekre, de valamivel megcsúszok, és 11:00 helyett 11:23-kor végzek, akkor már látom, hogy gond lesz, és korrigálnom kell. 23 percet viszont sokkal egyszerűbb behozni, mint kétségbeesetten kapkodni délután 4-kor, amikor hirtelen rájövök, hogy nagyjából három órára vagyok a feladataim végétől.
A határidők nemcsak motiválnak, de abban is segítenek, hogy ne ússzon szét a nap. Ha sikerül a feladataimat beosztanom kisebb egységekre, de valamivel megcsúszok, és 11:00 helyett 11:23-kor végzek, akkor már látom, hogy gond lesz, és korrigálnom kell. 23 percet viszont sokkal egyszerűbb behozni, mint kétségbeesetten kapkodni délután 4-kor, amikor hirtelen rájövök, hogy nagyjából három órára vagyok a feladataim végétől.
Olvass még a témában
Helyszínváltozás
Azt tapasztaltam, hogy ha nehezen veszem rá magam arra, hogy nekiüljek egy feladatnak, akkor mindig sokat segít, ha kiszakítom magam a megszokott környezetemből. Hogy miért? Egészen egyszerűen azért, mert ha három és fél órán keresztül ültem egy asztalnál, és bámultam a monitoromat, akkor nagyon kicsi a valószínűsége, hogy majd éppen a negyedik órában táltosodnak meg a gondolataim.
Ezzel persze viszonylag könnyű helyzetben vagyok, mert szabadúszóként végzek kreatív munkát, és az egyetlen munkaeszközöm egy laptop, szóval nem igényel különösebb szervezést, hogy beüljek egy kávézóba.
Nyilván vannak munkakörök, ahol ezt nem lehet megtenni, de szerintem még egy irodai munka esetében is érdemes akár beülni egy tárgyalóba, vagy egy rövidebb projekt erejéig kiülni mondjuk a társalgóba.
Biztosan megvan ennek a maga tudománya, én nem tudom, pontosan miért működik, de működik: ha kimondottan azzal a céllal ülök le egy új helyre, hogy itt ezt és ezt a konkrét feladatot fogom elvégezni, sokkal könnyebben kezd a kitűzött projektre fókuszálni az agyam.
Ezzel persze viszonylag könnyű helyzetben vagyok, mert szabadúszóként végzek kreatív munkát, és az egyetlen munkaeszközöm egy laptop, szóval nem igényel különösebb szervezést, hogy beüljek egy kávézóba.
Nyilván vannak munkakörök, ahol ezt nem lehet megtenni, de szerintem még egy irodai munka esetében is érdemes akár beülni egy tárgyalóba, vagy egy rövidebb projekt erejéig kiülni mondjuk a társalgóba.
Biztosan megvan ennek a maga tudománya, én nem tudom, pontosan miért működik, de működik: ha kimondottan azzal a céllal ülök le egy új helyre, hogy itt ezt és ezt a konkrét feladatot fogom elvégezni, sokkal könnyebben kezd a kitűzött projektre fókuszálni az agyam.
A cikk folytatódik, lapozz!
