Amikor csak a minimum igényeinket tekintjük a maguk valójában, és csupán az alapvető ösztöneinkre hagyatkozunk, akkor két fontos pont marad az életünkben: az evés és a génjeink továbbörökítése, avagy a szaporodás.
A monogámia megléte vagy éppen hiánya mindig is foglalkoztatta az embereket. Ha sokat utazunk vissza az időben, akkor azt fogjuk látni, hogy a monogámia nem volt alapvető. Ez a hozzáállás manapság is sokszor megfigyelhető az elmaradottabb területeken, ahol nem csupán a tartós kapcsolatok és a hűség megy ritkaságszámba, hanem a gyereknélküliség is. Ennek oka az, hogy amikor csak a minimum igényeinket tekintjük a maguk valójában, és csupán az alapvető ösztöneinkre hagyatkozunk, akkor két fontos pont marad az életünkben: az evés és a génjeink továbbörökítése, avagy a szaporodás.
Ez lehetett az őseinknél is, akiknek sokkal fontosabb volt a lehető legszínesebb genetikai állomány felmutatása, hiszen ez volt a túlélés és a fejlődés alapja. A későbbiek során egyre inkább előtérbe került a monogámia fontossága, és napjainkban egészen addig jutottunk, hogy a tudósok szerint is a hűség, a családi egység az, ami a fejlődésünket a lehető legnagyobb mértékben szolgálja.
Mégis miért?
A monogámia tudományos szempontból megközelítve meglehetősen logikus lépés – legalábbis, ha nem csak az embert magát, hanem a körülményeket is figyelembe vesszük. Manapság nem az a jellemző, hogy a több kapcsolatot fenntartó emberek élethelyzete kiegyensúlyozott lenne. Elég csak figyelembe venni a tartásdíjat, amit egyes országokban a volt házastárs számára is fizetni kell, nem „csupán” a gyerekek után. A legtöbb felnőtt egyedül saját magát is nehezen tartja el, akkor pedig gyakran lehetetlen helyzetbe kerül, ha a fizetésének túlnyomó részét tartásdíjba fekteti.
A nők alapvetően monogám típusok
A monogámia mélyebben lett a nőkbe kódolva – okkal. A várandósság hasonlóan kiszolgáltatott állapot, mint amilyen a gyermeknevelés. Az egyedülálló anyák élete minden, csak nem egyszerű, különösen manapság, amikor gyakran a nagyszülők is képtelenek besegíteni. Hol a nyugdíjkorhatár eltolódása, hol a túl nagy korkülönbség, egészségügyi állapot az, ami ellehetetleníti, hogy az édesanyáknak támogatást nyújtsanak.
A nőkben mélyen él egy igény, mondhatjuk úgyis, hogy ösztön, hogy legalább addig együtt maradjanak a gyermekük apjával, amíg az utód önellátó nem lesz.
Mindez ott gyökerezik, hogy sok esetben a túlélés függött attól, mennyire sikeres az említett „projekt”, avagy a kapcsolat.
Ennek ellenére bizonyított, hogy ahogy a legtöbb állatfajnak, úgy az embernek sem alapvető és természetes igénye a monogámia, éppen ellenkezőleg. Bár nem mentség a hűtlenségre, attól még tény marad: a nőkkel szemben a férfiakat sokkal inkább az hajtja, hogy minél több utódot nemzzenek.
Nemtől függetlenül a monogámiára sokan inkább átokként, semmint áldásként tekintenek, ám ennek hátterében szinte mindig az áll, hogy a felek nem tudják megélni természetes szexuális igényeiket a négy fal között. Ha hiányzik a mozgalmasság, a fantázia és persze az intimitás otthon, akkor mindkét félnek természetes igénye lesz a változtatásra.
Ha utódnevelés, akkor monogámia
A monogámia és a poligámia egyöntetűen jelen van a természetes igényeinkben, más kérdés, hogy melyiket hagyjuk elhatalmasodni. Jellemző, hogy a mai modern társadalmakban inkább az előbbi uralkodik, hiszen az az elfogadott, miközben a poligámia egyenesen elítélendőnek, büntetendőnek számít a legtöbb kultúrában.
Az okok sokrétűek, azonban a monogámiának vannak olyan megkérdőjelezhetetlen előnyei, amik a két szülővel járó körülményekre vezethetőek vissza. Ismét közbeszól az evolúció: az utódoknak nagyobb az esélyük a túlélésre, ha mindkét szülő részt vesz a nevelésben.
Azonban van egy érdekes csavar ebben az egészben, mert a férfiak jelenléte „önös” érdek is – azért maradnak jelen a várandósság, gyermeknevelés során, mert meg akarnak győződni arról, hogy valóban a saját utódjukat nevelik, nem pedig valaki másét.
Ezzel párhuzamosan a nők sem estek a fejükre, mert nagyobb arányban választják azokat a férfiakat társul, akik monogám típusok, tehát jó eséllyel segíteni fogják az utódok nevelését, nem pedig tipikus alfahímként gyorsan továbbállnak. Ez tehát azt jelenti, hogy mindkét félnek inkább a monogámia felé kell húznia ahhoz, hogy egy komoly kapcsolat kialakuljon, illetve az utódnemzés szóba kerülhessen.
Persze mindezt a nagybetűs élet meglehetősen sűrűn felülírja, ráadásul manapság a szexuális élet már messze nem csak az utódnemzésről szól – sőt, sokszor arról szól a legkevésbé.
A monogám életvitel sokkal inkább tudatos döntés, választás, semmint ösztönszerű életvitel, és nem is jelenti azt, hogy nem vágyunk több partnerre, legalább alkalmanként.
Sokan vannak, akik nem is tudják jól működtetni a monogám kapcsolataikat, mert egyszerűen nem tudnak azonosulni az alapelvekkel, vagy pusztán nem érzik jól magukat bennük. Ráadásul egyre többen vannak azok is, akik nem akarnak gyerekeket nevelni, tehát mondhatjuk, hogy a legalapvetőbb ösztönt írják felül tudatos döntéseiknek köszönhetően. Az mindenesetre biztos, hogy a monogámia előnyei nem kizárólag a gyereknevelésre vonatkoznak, hiszen egy biztos, fix párkapcsolat az egyén előrejutását is könnyen a megfelelő mederbe terelheti és folyamatosan segítheti.