Sajnálattal
Van a mondás, miszerint két ember mond igazat, a részegek és a gyerekek. Én ezt kiegészíteném még a dühös emberekkel. Azokkal, akiket annyira felidegesített valami – vagy valaki – hogy mindent kiordítanak magukból, ami a szívüket nyomja. Egy ilyen veszekedés során történt, hogy a húgom a fejemhez vágta egy családi összejövetelen, hogy „szánalmas macskás nő” vagyok, akit soha senki nem fog feleségül venni. Hitetlenkedve azt válaszoltam, hogy neki irigykednie kellene rám, mert ő az, aki beleragadt egy pocsék házasságba egy semmirekellő férjjel, akinek képes volt szülni három, elviselhetetlenül neveletlen gyereket.
„Én vagyok az, aki minden nap sajnál téged!” – ezzel a mondattal zártam a mondandómat, majd vettem a kabátom és otthagytam, a tátott szájjal megdermedt családdal együtt. Lehet, hogy „papíron ő sikeresebb”, de húgom tudja jól, hogy én sosem akartam gyereket, nem hiszek a házasságban és imádom a cicáimat, úgyhogy elégedett vagyok az életemmel. Két hét múlva felhívott és elmondta, hogy igazam van: utálja a férjét és tényleg nem tudja kezelni a gyerekeket.
