A halál nem a vég
Születésünk pillanata magában hordozza a halálunk pillanatát is. Aki él, az egyszer meghal, ez e tény a Föld összes lakójára érvényes. Mégis, mikor először szembesülünk a halállal, az egy félelmetes, elutasítandó dolog lesz életünkben. Ez, mint elsődleges reakció teljesen normális, de meg kell értenünk azt is, hogy valójában mitől félünk. Ugyanis a lélek nem fél, teljes belenyugvással, természetességgel kezeli a halált. Az egó viszont retteg az elmúlástól. Főleg attól, hogy fájdalmas lesz, kíméletlen, vagy éppen az idő múlásától és attól, hogy még mennyi mindent nem tudott megvalósítani.
Egy-egy haláleset, főként a közvetlen környezetünkben a legnagyobb vészcsengő is lehet, hogy kezdjünk el igazán élni. De ezt sokan összetévesztik az egó hangjával. Pánikszerűen akarnak mindent egyszerre véghezvinni, megállás nélkül szórakozni és beleugrani visszafordíthatatlan helyzetekbe. Egész kevesen értelmezik megfelelően a halál üzenetét. A legfőbb dolgunk ilyenkor egy mély belső munka lenne. Legyőzni a félelmeket, megbékélni életünkkel és elfojtások nélkül élni a továbbiakban.
