Meglátsz egy macskát egy ismerős nappalijában, az utcán, a kávézó teraszán, és úgy nyúlsz felé, mintha a mozdulat nem is döntés lenne, hanem ösztön? John Amodeo író és pszichoterapeuta szerint ez a késztetés nem véletlen, és nem is pusztán arról szól, hogy a cicák aranyosak. A háttérben mély pszichológiai és biológiai folyamatok dolgoznak – olyanok, amelyekről sokszor nem is tudunk.
Amire titokban mindannyian vágyunk
Egy macska simogatása elsőre egyszerű örömnek tűnik. A puha szőr, a dorombolás, az ismétlődő mozdulatok megnyugtatják az idegrendszert, lelassítják a gondolatokat. Amodeo szerint azonban ez csak a felszín, és ami igazán megérint minket, az az, ahogyan a macskák jelen vannak az érintésben.
Amikor egy cica odasétál, megáll, hagyja, hogy megsimogasd, sőt ellazul, esetleg még sebezhető testhelyzetet is felvesz, valójában befogad. Nem elemez különösebben és nem tart fenn érzelmi távolságot, csak ott van: ez az élmény sok ember számára sajnos meglepően ritka a személyes kapcsolataiban. Olvass még a témában
