Minden életszakaszban segíthet
„A meseterápia minden életszakaszban segítség lehet, a fogantatástól az égi hazatalálásig. Megfelelő módszer a babavárás szentségét beárnyékoló kötelező és sokszor indokolatlan orvosi vizsgálatok okozta stressz oldására, a családi harmónia megteremtésén fáradozó, kimerült szülők feltöltésére, a gyászolók fájdalmainak enyhítésére, a veszteségek feldolgozására, a betegséggel küzdők hitének erősítésére, a társra, babára vágyakozók és a nehéz kapcsolatokban élők önismeretének erősítésére, a kamaszkor „kardfogú tigriseinek” megszelídítésére, a tanulási nehézséggel küzdő gyermekek harmonizálására, a fizikai bántalmazáson átesett gyermekek és felnőttek gyógyítására” – véli a szakértő.
A meseterapeuta azt is elmondta, hogy a Ligetszépe meseterápiás módszert® alkalmazó mesemondókhoz egyéni és tematikus csoportterápiára is lehet jelentkezni, ahol a terapeuták olyan mesét, meséket mondanak, amelyek az adott csoport tagjait a legjobban tudják segíteni a harmonikus fejlődésben.
Az ezzel a módszerrel dolgozó meseterapeuták ezért a segítséget kérő ember előtörténetének ismeretében speciális, egyénre szóló mesesorokat állítanak össze és mesélnek el egyéni foglalkozások keretében, általában heti rendszerességgel. Olvass még a témában
„A mesemondás ezen ága fejlesztő-megelőző (preventív) meseterápia, önismeret egészséges embereknek. A régi időkben szinte kizárólag személyiségfejlesztő és -harmonizáló funkciója volt a mesemondásnak, napjainkban azonban annyira megsokasodtak a gyerekekre és a felnőttekre nehezedő ártalmak, olyannyira felfokozódott az őket érő negatív stressz, hogy ezt a mesemondók sem hagyhatták figyelmen kívül: egyre inkább tudatosan és személyre szólóan kell tudniuk alkalmazni a mesék segítő, harmonizáló, belső, gyógyító erőket mozgósító hatását” – mondja Dancs Marianna.
A meseterapeuták kisgyermekeknek, kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, a régebb óta fiataloknak, és az időseknek egyaránt tudnak segítséget nyújtani. Gyermekek számára nagyjából 3,5-4 éves kortól kizárólag befogadó (receptív) terápiát alkalmaznak, míg 10 évesnél idősebbek, illetve felnőttek esetében az alkotó terápia is megjelenhet.
„Természetesen a mese segítő-gyógyító erejét a kisebb gyermekek esetében is használhatjuk: ilyenkor azonban az édesanyáknak adunk segítséget ahhoz, hogy a magzati kortól 3-4 éves korig mit, mikor és hogyan meséljenek, ha például egy trauma utóhatásait szeretnék elsimogatni a gyermekben. Az egyes foglalkozásokon központi helyen szerepel a mesemondás, amely többféle tevékenységgel, például mozgásos játékokkal, rajzolással, festéssel, formázással, zenéléssel, esetleg euritmiával is kiegészülhet, és a módszer jól illeszkedik mind a hagyományos, mint az alternatív orvoslási eljárásokhoz” – tudtuk meg a szakembertől.
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





