A születésszabályozás, melynek egy része a fogamzás megakadályozása, másik része az abortusz, korántsem újkeletű gyakorlat. Az ókori Egyiptomból és Mezopotámiából is számos feljegyzés maradt az utókorra, melyek alapján fogalmat alkothatunk a 3500 évvel ezelőtt élt családok bővítésének (pontosabban annak megakadályozásának) gyakorlatáról.
Az időszámításunk előtti 1500-as években már voltak kísérletek az aktus során a hüvelybe jutott spermák megfékezésére. A spermiumok lassítására többnyire a hüvelyfalra kent mézet vetették be, de akácfa levelet és kötszert is használtak erre a célra. Egy i.e. 1550-ben íródott papirusz tekercs szerint egyes akácfajok gumiszerű váladékából egyfajta pesszáriumot készítettek a nők, s jól ismerték annak spermaölő tulajdonságait is.
A későbbi, fémből készült méhszájsapkák igen nagy fájdalmat okoztak a nőknek, de ezzel is próbálkoztak. A nem kívánt terhesség megakadályozására egészen elképesztő alapanyagokat is felhasználtak elődeink, egyebek mellett, ecetet, szamártejet, krokodil trágyát. Közismert tény volt a szoptatás azon természetes hatása, hogy gátolja a teherbeesést. Az anyák emiatt 3-5 évig is szoptatták gyermekeiket.
Léteztek olyan, szájhagyomány útján terjedő tapasztalatok is, hogy ha egy nő együttlét közben menyétherét kötöz a combjai közé, nem eshet teherbe.
Mózes első könyvében, másnéven a Teremtés Könyvében is több szó esik a fogantatás megakadályozásának módszereiről. A coitus interruptus, vagyis a megszakításos közösülés tárgyilagos leírása arra ösztönzi a férfiakat, hogy az ejakuláció előtti pillanatokban vegyék ki hímvesszőjüket a feleségük öléből és szórják magvaikat a földre.
A különböző növények bevonása a születésszabályozásba az időszámításunk előtti 7. században élt görög tudósoknak köszönhető.
A csészekóróról egy botanikus állapította meg, hogy vetélést okoz. Az akkoriban ritkának számító növény ára, a sokak által kívánatosnak tartott hatásai révén, az ezüst árával vetekedett, míg nem a kipusztulás szélére került.
Az évszázadok alatt egyéb növényekről is kiderült, hogy fontos szerepet játszanak a születésszabályozásban. Ilyen volt a fűzfa, a datolyapálma, a gránátalma, az ürömfélék, a vadmurok vagy az ibolya. Némely növény olyan erős toxin a szervezet számára, amely nem csak a magzatra, hanem a felnőtt szervezetre is komoly veszélyt jelent. A vadmurok főzetet, ennek ellenére, Indiában máig használják terhességmegszakításra.
Eközben Kínában még a gyógynövényeknél is veszélyesebb módszert kísérleteztek ki azok számára, akik soha többé nem kívántak gyermeket a világra hozni. A különleges ital egy folyadék volt, összetevői pedig higany és olaj, amit egy napig kellett hevíteni, majd meginni. A nők ezzel a saját életüket is kockára tették, de még mindig elviselhetőbb megoldásnak tartották, mint az Európában terjedő újszülött gyilkosságot.
A keresztény világban egészen a 15. század közepéig létezett megoldás a terhesség megakadályozására vagy megszakítására. 1484-ben azonban VIII. Ince pápa boszorkányságnak kiáltotta ki a fogamzásgátlás (beleértve a megszakításos közösülés) és az abortusz minden formáját. Aki ezzel próbálkozott, beszélt róla vagy tanácsot adott a témában, azt boszorkányként börtönbe vetették vagy megégették.
Az első „óvszereket” emiatt eredetileg nem is a teherbeesés elkerülése miatt kezdték használni, sokkal inkább a nem megfelelő higiénia miatti, igen gyakori nemi betegségek ellen. A korai óvszerek készülhettek szövetből, állati bőrből (főleg birka, kígyó, disznó bőréből), de még macskahólyagból is, sőt teknősbékák belsőségeit is felhasználták a célra. Az első gumióvszerekre 1855-ig kellett várni és kezdetben csak katonák számára volt elérhető.
Ma legalább tízféle fogamzásgátló módszer létezik. Ez a sokrétű és szabad választás azonban csak az utóbbi évtizedek lehetőségeként teremtődött meg. Világszerte komoly erőfeszítésükbe került a nőknek, hogy saját maguk rendelkezzenek arról, mikor szeretnének teherbe esni, egyáltalán akarnak-e gyermeket szülni. A modern korban a politika is felhasználta a szexuális védekezés szabályozását a hatalomgyakorlás eszközeként.
Magyarországon Ratkó Anna minisztersége idején volt abortusztilalom, a gyermektelenséget adóval sújtották, ennek eredményeként húsz százalékkal nőtt a születések száma 1952 és 1954 között. Statisztikai adatok szerint ma nálunk a terhességek több mint 30 százaléka nem kívánt módon jön létre. Dacára a szabad döntési lehetőségeknek, továbbra több tízezren vannak Magyarországon évente, akik a számos fogamzásgátló lehetőség egyszerűbb gyakorlata helyett az abortuszt választják.