Egyszerű, de nagyszerű
Odajött és azt mondta: „Szia, én Balázs vagyok, téged hogy hívnak?” Mondtam, hogy Enikőnek és tíz éve vagyunk házasok.
Választhatsz
Az ügyfelünk volt, akivel csak egyszer találkoztam és egy utalás miatt váltottunk pár e-mailt. Az egyik üzenet alján egyszercsak ez állt: „A világ legjobb kávéját szeretnéd megkóstolni, vagy menjünk az állatkertbe?” Visszaírtam, hogy kávé, mire ő: „Péntek délután 5 megfelel?” Ennyi volt az egész.
Szia
Az egyetemről jöttünk és vagy öt másik lánnyal trécseltünk arról, hogy hova menjünk este. A diskurzus közben észrevettem egy srácot a bejáratnál. Ránéztem, ő visszanézett, majd visszakapcsolódtam a beszélgetésbe. Egy perc múlva ott áll mellettem, a lányok elhallgattak és csak néztük őt. „Szia, András vagyok. Már láttalak párszor és úgy voltam vele, hogyha egyszer észreveszel, akkor megszólítalak. Tetszel és elhívnálak randizni.” Olyan önbizalommal, olyan természetességgel mondta ezt – miközben hat lány bámult rá teljes csendben – hogy lenyűgözött a bátorsága és megadtam neki a számom. Amikor már hónapok óta együtt voltunk azért bevallotta, hogy úgy izgult, hogy majd’ összecsinálta magát. Olvass még a témában
Ez a 3 csillagjegy engedi el legnehezebben a szerelmet
„Mielőtt hozzámennél, nézd meg, hogyan bánik a pénzzel” – észrevételek egy válóperes ügyvédtől
„Ő mondhatta rám, hogy telt vagyok, de én neki nem, hogy alacsony” – miért akarhat egy férfi vékony nőt, de a nő ne akarjon magas férfit?
„Nem mondtam neki, hogy azt meg kell csinálni” – Amikor a férj azzal jön, hogy ő nem tud nőként gondolkodni

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






