Amerikában mindenki kíváncsi a cserediákokra, rengeteg kérdéssel bombáztak diákok és tanárok egyaránt már az első naptól kezdve.
Hamar befogadtak, és én kerültem egy pár hétig a középpontba, amíg szinte az egész suli (kb. 400 diák) megismert. Kíváncsiak voltak, hogy hogyan kerültem pont oda, hol van az én hazám, hány nyelvet beszélek, és csak csodálkoztak, hogy nemcsak a sporthoz, hanem a matematikához és a rajzhoz is értek. A legtöbb diák még soha nem lépett ki az államból, így érthető, hogy kuriózum voltam.
Az elején persze nehéz volt átállni az angol életre, rengeteget kellett használjam a szótárt, de egy jó hónap után belejöttem és fel tudtam venni a ritmust. Nagyon élveztem az ottani sulit, az órarendemet és azt, ahogyan a tanárok tanítottak. Soha nem voltak unalmasak az órák, nem voltak feleltetések és a teszteknek is a nagy része feleletválasztós volt. Én a végzős évemet, azaz a 12. osztályt jártam kint és az év végén 125 végzős diákból a 32. helyen végeztem „Cum Laude” minősítéssel. Nagyon büszke voltam/vagyok magamra, hogy megálltam a helyem és egy évig egy amerikai család és egy iskolaközösség tagja tudtam lenni.
A te életedet miben változtatta meg a kint tartózkodásod? Mi az a tudás, aminek mai napig hasznát veszed? Olvass még a témában
