Bye, darling
Nagy szerelem volt a miénk, aztán jöttek a gyerekek és annyi dolgunk lett, hogy az elmúlt két évtizedben meghalni sem volt időnk. Azt hittem, hogyha felnőnek, akkor a férjemmel ott folytatjuk a közös életünket, ahol abbahagytuk, de sajnos nem így lett. Az elmúlt évek mindennapi rohanásában alig volt időnk beszélgetni, szexelni, szórakozni és most rá kellett jönnöm, hogy már nem tudok kapcsolódni a férjemhez.
A szex – részéről – ugyanolyan megszokott és sietős, mint eddig, nem akar kísérletezni mert azt mondja „öregek vagyunk mi már ehhez.” Én alig vártam, hogy végre kettesben utazhassunk, de neki esze ágában sincs, mondván „rongyrázás” és ő boldog otthon egy focimeccs előtt ülve. Szerinte elmenni egy kiállításra nem más, mint „művészkedő pózolás”, étterembe menni pedig szimpla „pénzkidobás”, hiszen van otthon pörkölt. Rájöttem, hogy én kinőttem a férjemet és magányos vagyok a házasságomban, de még nincs erőm elválni.
