– Kétoldali szomszéd-iszonyom van – sóhajtott fel Elemér, amikor arról faggatták a boltban, hogy miért járkál olyan búskomoran már napok óta.
– Gyűlölök ott lakni, de nem mehetek máshová – folytatta,és tehetetlenül tárta szét a karját.
Idős, beteg édesanyját becsülettel gondozta már közel egy évtizede, ellátta a háztartást, művelte a kertet, az apja után örökölt tíz hektár szántóföldet, szoros napirend szerint tette a dolgát – büszke is lehetett volna magára, ha … Ha nem lett volna olyan zűrös a kapcsolata a szomszédjaival. Igazából már senki sem emlékezett arra, hogy mikor kezdődtek a bajok, talán amikor 20 éve kiszáradt a két legjobban termő meggyfájuk?
Akkor még élt az édesapja, aki meg volt róla győződve, hogy valamilyen gyomírtószert öntöttek a tövére, s attól pusztultak ki oly hirtelen. Ha nem termett eleget a burgonyájuk, biztos lepermetezték; ha beteg lett a kutya, biztos megmérgezték; ha eltűntek a macskakölykök, biztos agyonütötték; ha nem volt a barackfán termés, biztos lelopták. Kész összeesküvés-elméleteket szőttek balsorsuk megmagyarázására.
Persze, legszívesebben nem rejtették volna véka alá vádjaikat, szemtől–szembe beleordították volna a feltételezett gyanúsítottjaik képébe. De nem tették: bizonyíték híján nem sokra mentek volna vele. Viszont az, ami nemrég megesett, teljesen kiverte Elemérnél a biztosítékot. Történt ugyanis, hogy Elemér még tavaly ősszel elvetett a kertbe 50 szem szilvamagot – azt a jófajta óriás szeműt, amit az anyukája annyira szeretett.
Elvileg ezeknek, még ha hiányosan is, de tavaszra ki kellett volna kelniük, de eddig egyetlen szem sem mutatott életjelet. Elemér– élve a gyanúval– elkezdte kikaparni a földből a magokat, de minden szemnek hűlt helyét találta. Az nem lehet, hogy az összes eltűnt! Éktelen haragjában dühösen átviharzott a szomszédba, ahol Józsi bácsi éppen a frissen kihajtott magoncokat locsolta. Lehordta mindenféle utolsó tolvaj gazembernek, szidta a le– és felmenőivel együtt, rendőrséggel fenyegetőzött, vádaskodott és gyanúsítgatott. Az öreg egy ideig türelmesen hallgatta az átkokat, majd hirtelen ötlettől vezérelve a fiatal férfire irányította a slagot.
– Most már aztán elég legyen fiam! Vedd magad takarékra, míg szépen mondom. Mit gondolsz, kinek kell a Te nyavalyás szilvamagod? S ki törődik a Te nyomorult macskáiddal? S úgy általában VELED?
Elemér prüszkölve ugrott el a vízsugárból, a hideg vizes zuhany annyira megdöbbentette, hogy képtelen volt megszólalni.
– Senki! Egyedül maradtál anyáddal. Elmartad a testvéreidet, a barátaidat, a szomszédjaidat – felégettél magad körül minden hidat. Most még hagyján, bírod magad! De mi lesz veletek, ha Te is lebetegszel? Nem néz rátok senki sem.
Elemér továbbra is csak tátogni tudott. Kisvártatva azonban, mint akinek hirtelen fény gyúl az elméjében megszólalt:
– Igen? Szóval most már bennünket is megmérgeztek? – üvöltötte kontrollálatlanul.
Józsi bácsi lemondóan legyintett: aki paranoiás, az is marad. Menthetetlen.