Persze, legszívesebben nem rejtették volna véka alá vádjaikat, szemtől–szembe beleordították volna a feltételezett gyanúsítottjaik képébe. De nem tették: bizonyíték híján nem sokra mentek volna vele. Viszont az, ami nemrég megesett, teljesen kiverte Elemérnél a biztosítékot. Történt ugyanis, hogy Elemér még tavaly ősszel elvetett a kertbe 50 szem szilvamagot – azt a jófajta óriás szeműt, amit az anyukája annyira szeretett.
Elvileg ezeknek, még ha hiányosan is, de tavaszra ki kellett volna kelniük, de eddig egyetlen szem sem mutatott életjelet. Elemér– élve a gyanúval– elkezdte kikaparni a földből a magokat, de minden szemnek hűlt helyét találta. Az nem lehet, hogy az összes eltűnt! Éktelen haragjában dühösen átviharzott a szomszédba, ahol Józsi bácsi éppen a frissen kihajtott magoncokat locsolta. Lehordta mindenféle utolsó tolvaj gazembernek, szidta a le– és felmenőivel együtt, rendőrséggel fenyegetőzött, vádaskodott és gyanúsítgatott. Az öreg egy ideig türelmesen hallgatta az átkokat, majd hirtelen ötlettől vezérelve a fiatal férfire irányította a slagot.
– Most már aztán elég legyen fiam! Vedd magad takarékra, míg szépen mondom. Mit gondolsz, kinek kell a Te nyavalyás szilvamagod? S ki törődik a Te nyomorult macskáiddal? S úgy általában VELED? Olvass még a témában
Elemér prüszkölve ugrott el a vízsugárból, a hideg vizes zuhany annyira megdöbbentette, hogy képtelen volt megszólalni.
