🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
4/10 Edzés
A lányt - aki kétszer akkora volt, mint én és mindig elvette a zsebpénzem – egy MMA, azaz ketrecharc edzésen láttam újra. Tudtam, hogy felismert és vigyorgott, amikor összekerültünk sparringolni. Még mindig sokkal nagyobb volt nálam, de nem tudta, hogy én két éve brazil jitsuzom. Először kapott két karfeszítést, majd egy hátsó fojtást. Összepakolt és soha többet nem jött oda edzeni.
5/10 Bocsánat
A csajt, aki pokollá tette a gimis éveimet, évekkel később egy diszkóban odalépett hozzám, bocsánatot kért mindenért, amit velem tett és megölelt.
Már évek óta saját edzőtermem volt, amikor kórosan elhízott nő kért tőlünk segítséget. Az arca nem, de a neve és a hangja ismerős volt. Rájöttem, hogy ő volt az a lány, aki eggyel felettünk járt általánosban, mindenkit terrorizált és engem is rendszeresen pécézett ki magának. Most háromszor akkora volt, mint akkor és láthatóan nem volt jó passzban. Ne tudom, hogy emlékezett-e rám - ha igen, nem mondta – én sosem említettem neki a múltunkat, csak segíteni akartam neki lefogyni. Egyszer láttam, hogy sír edzés közben, akkor odamentem hozzá lelket önteni belé. Sajnos eltűnt, amikor lejárt a bérlete, így nem tudom, mi lehet vele azóta.