Mióta az eszemet tudom, képes vagyok sírni a filmeken. Filmeken? Sokszor még a kisgyermekeknek szánt meséken is könnybe lábadnak a szemeim. Sose gondolkoztam azon, hogy ennek bármilyen jelentősége lenne, azonban több felmérés is vizsgálta már, egyesek miért hatódnak meg azokon a jeleneteken, amik másokat teljesen hidegen hagynak. A Bright Side által közzétett tanulmányból hízelgő adatok derültek ki azokról, akik nem tudnak szemet hunyni a szívhez szóló képsorozatok felett!
Paul J. Zak, a Claremont Egyetem neuroökonómusa készített egy tanulmányt, amiben kijelentette, hogy azok, akik filmnézés közben sírnak, sokkal empatikusabbak, tudják, hogyan kell jobban kezelni érzelmeiket, és erősebbek, ha hétköznapi kihívásokkal szembesülnek. Dacára annak, hogy az érzelmességet automatikusan a gyengeséggel, törékenységgel azonosítjuk, valójában éppen ennek az ellenkezőjéről van szó.
Miért sírunk a filmeken?
Zak szerint a kutatásban résztvevők tudták, hogy a film nem valódi, és a látott történet kitalált, mégsem tudták elkerülni a sírást – a kérdés már csak az volt, hogy miért? A válasz egyszerű, ám mégis nagyon sokrétű, ugyanis ennek a reakciónak is az oxitocin áll a hátterében. Ez a hormon rengeteg fontos szerepet tölt be a szervezetünkben, többek között felelős az érzelmeinkért. Amikor filmet nézünk, akkor automatikusan összekapcsoljuk a történetet egy érzéssel, így a szervezetünkben válaszreakció érkezik: megkezdődik az oxitocin termelése.
A hormonnak köszönhetően empatikusabbak leszünk, fogékonyabban reagálunk a környezetünkből érkező jelekre, így a későbbiek során is sokkal könnyebben elpityeregjük magunkat filmnézés közben.
Zak megállapította, hogy annál nagyobb mennyiségben termelődik a testben az oxitocin, minél jobban át tudjuk érezni azt, amit a képernyőn látunk – cserébe az oxitocin a való életben is hatást gyakorol ránk, ugyanis érzelmileg kiegyensúlyozottabbá, és empatikusabbá tesz minket.
Érzelmileg stabilabbak
Zak úgy találta, hogy azok az emberek, akik nem érezték kínosnak a sírást, miközben filmet néztek, valójában bátrabbak voltak társaiknál. Nem féltek kifejezni valós érzelmeiket, nem gondolták úgy, hogy a könnyeik rejtegetése megoldást hoz az adott szituációra. Nem tartottak mások véleményétől, megítélésétől, vagy éppen a kritikától. A felmérést készítő szakértő szerint minderre hatást gyakorolt a korábban is említett oxitocin is, mert a megnövekedett szintje befolyásolja, mennyire félünk – vagy éppen nem félünk – kiállni a véleményünk mellett.
Magas empátiaszint és feszültségoldás
Akik könnyen elsírják magukat a filmeken, azok magasabb empátiaszinttel rendelkeznek. Jobban átérzik a történéseket, könnyebben belelátnak a felvázolt szituációba, ez pedig azt jelenti, hogy alapvetően empatikusabbak. Jobban megbíznak másokban, képesek mélyebb kapcsolatokat kialakítani.
Zak megállapította azt is, hogy akik sírtak a filmeken, azok pontosan tudták, hogy a könnyhullajtás milyen remek feszültség- és stresszoldó, ráadásul lehetőséget kínál arra, hogy kapcsolatba lépjünk másokkal, és megoldjuk a problémáinkat. A
sírás arra késztet bennünket, hogy a gondolatokat tettek kövessék, kimozduljunk az állóvízből és véget vessünk annak, ami szomorúságot generál az életünkben.
Nem adnak a stigmatizált nemi szerepekre
A kutatásban természetesen nem csak nők, hanem férfiak is részt vettek. Azok, akik megkönnyezték a filmeket, nemtől függetlenül is úgy nyilatkoztak, hogy a sírás nem a nők kiváltsága és nem azonosították gyengeséggel a könnyezést.
Éppen ellenkezőleg! Korlátolt nézőpontnak és elítélendő dolognak tartották nemek alapján besorolni az embereket, főleg olyan kérdést illetően, mint amilyen a sírás. Ennek megfelelően a filmeken síró személyek nem tettek különbséget a nemi szerepek között, természetesnek tartották az érzelmek kifejezésének természetességét függetlenül attól, hogy az illető férfi volt, vagy éppen nő.