4. A piros magas szárú tornacipőm
Lázadó kamaszkorom elengedhetetlen kelléke volt, ott virított a lábamon, vörös volt, akár a láng, és mindenhez, de mindenhez ezt hordtam. Nem volt olyan alkalom, amire ne a magas sarkú, piros tornacipő jött volna velem.
Ma már persze csak mosolygok ezen, de azt is gondolom, hogy fontos út volt ez a nővé – és felnőtté – válásom során, amikor elvárások és szerepek ellen lázadtam, amikor ebbe a kényelmesre kitaposott cipőbe kapaszkodva üzentem meg a világnak, hogy jobb, ha ők alkalmazkodnak, mert én nem fogok!
Mára persze sokat szelídült az a lázadó lány, már tudja, hogy a világ nemcsak fekete és fehér (és még csak nem is vörös!), és hogy léteznek középutak. De ahhoz, hogy ne ijedjen meg a saját útjait kitaposni, kellett az a „piros dorkó”, amiben olyan dacosan és sziklaszilárdan tudott a saját lábain állni. Olvass még a témában
