Hogyan mérik fel a kutatók egy atomháború valószínűségét és súlyosságát? Seth Baum katasztrófakockázat-szakértő elmagyarázta a BBC-nek.
A szomszédunkban dúló háború árnyékában az utóbbi hetekben valószínűleg mindenkiben felmerült a gondolat, amit talán befejezni sem mert: mi van, ha…? De kell-e tartanunk egy atomháborútól, és egyáltalán van-e módszer ennek a felmérésére?
A kockázatot általában úgy számszerűsítik, mint valamely nemkívánatos esemény bekövetkezésének valószínűségét, megszorozva az esemény súlyosságával, ha bekövetkezik – áll a BBC cikkében. A gyakori kockázatok a múltbeli események adatai alapján számszerűsíthetők. Például az autóbalesetben bekövetkezett halálozás kockázatának számszerűsítéséhez felhasználhat egy kutató bőséges adatokat a múltbeli autóbalesetekről, és különféle kritériumok szerint szegmentálhatja azokat, például hol él, és hány éves az autóba ülő. Ezen és hasonló adatok nélkül a biztosítóipar nem működne.
Nem lehet ugyanígy kiszámítani annak kockázatát, hogy mekkora valószínűséggel halunk meg egy atomháborúban. Csak egy korábbi atomháború volt – a második világháború –, és egy adatpont nem elég. Továbbá Hirosima és Nagaszaki atombombázása 77 évvel ezelőtt történt, olyan körülmények között, amelyek már nem érvényesek.
Amikor elkezdődött a második világháború, az atomfegyvereket még nem találták fel, és amikor Japánban bombázások történtek, az Egyesült Államok volt az egyetlen ország, amely nukleáris fegyverekkel rendelkezett. Nem volt nukleáris elrettentés, nem fenyegetett kölcsönösen biztos pusztítás. Szintén nem volt tabu az atomfegyverek használata, és nem léteztek nemzetközi szerződések sem, amelyek szabályozták volna az atomfegyverek használatát.
Ha csak a második világháború lenne a nukleáris háború kockázatának értékelési alapja, akkor a megértésünk nagyon korlátozott lenne. Bár előfordulhat, hogy csak egy adatra lehet támaszkodni, sok releváns információ is található – olyan betekintési források, amelyek segíthetnek megérteni a kockázatot.
Az egyik példa a kubai rakétaválság, ami majdnem nukleáris háborúhoz vezetett. A folyamatban lévő orosz invázió Ukrajnában remélhetőleg más lesz. 74 hasonló „részesedési” eseményről tudunk, de szinte biztos, hogy több ilyen esemény van, köztük olyanok is, amelyekről nincs elérhető nyilvántartás.
De felmérhető-e egy atomháború valószínűsége és súlyossága?
Bármilyen „kicsi” is, az atomháború katasztrofális lenne az érintett területek számára. Az atomfegyverek esetében azonban nem az egyetlen robbanás okozta károk aggasztóak. Ez önmagában is nagy lehet, de még mindig összemérhető a hagyományos, nem nukleáris robbanóanyagok által okozott károkkal. A 2. világháború szemléltető jellegű: a konfliktusban elesett nagyjából 75 millió ember közül “csak” körülbelül 200 ezret öltek meg atomfegyverek. Hasonló mennyiségű pusztítást okozott olyan városok szőnyegbombázása, mint Berlin, Hamburg és Drezda. Az atomfegyverek szörnyűek, de a hagyományos fegyverek is azok.
A nukleáris fegyvereket az teszi annyira aggasztóvá, hogy olyan könnyen okoznak nagy pusztítást.
Egyetlen kilövési parancs segítségével egy ország sokszor több kárt okozhat, mint amennyi a 2. világháborúban előfordult. A rombolást megtehetik anélkül, hogy egyetlen katonát is elküldenének a tengerentúlra, ehelyett interkontinentális ballisztikus rakétákkal szállítanak nukleáris robbanófejeket. A tömegpusztítás régóta lehetséges, de még soha nem volt ilyen egyszerű.
A kockázat szempontjából fontos különbséget tenni a „kis” és a „nagy” nukleáris háború között. Bármely adott személy sokkal nagyobb valószínűséggel hal meg egy nukleáris háborúban, amelyben 1000 nukleáris fegyvert használnak, mint egy olyan nukleáris háborúban, amelyben csak egy nukleáris fegyvert használnak. Ezenkívül a civilizáció egésze könnyen ellenáll egy háborúnak egyetlen nukleáris fegyverrel vagy kis számú nukleáris fegyverrel, akárcsak a második világháborúban.
Nagyobb számban az atomfegyverek jobban próbára teszik a civilizáció azon képességét, hogy ellenálljon a hatásoknak. Ha a globális civilizáció megbukik, akkor a hatások egy alapvetően súlyosabb kategóriába kerülnek. Ez olyan helyzetet eredményez, amelyben az emberiség hosszú távú életképessége forog kockán. Elég annyit mondanunk, hogy a becsapódások ebbe a kategóriába való besorolásához szükséges nukleáris fegyverek száma egy másik nagy bizonytalansági pont.
Különböző nézőpontok
Mindezen bizonytalanságok ismeretében érdemes megfontolni, mire jó a kockázatelemzés. „Ebben az összefüggésben a csoportomnak a nukleáris háború kockázatával kapcsolatos kutatásai két gyakori kritikát kapnak” – mondja Seth Baum. „Vannak, akik azt mondják, hogy ez túl mennyiségi. Mások azt mondják, hogy ez nem elég mennyiségi. A „túl mennyiségi” csoport tagjai azzal érvelnek, hogy az atomháború olyan kockázat, amelyet eredendően nem lehet számszerűsíteni, vagy legalábbis nem lehet számszerűsíteni megfelelő fokú szigorral, és ezért helytelen még próbálkozni is. A „nem elég kvantitatív” csapat tagjai szerint viszont a kockázatbecslések elengedhetetlenek a megalapozott döntéshozatalhoz, és hogy egyes becslések, bármilyen hibásak és bizonytalanok is, jobbak a semminél.”
„Véleményem szerint mindkét nézőpontnak van némi értelme, és ezek megalapozták az atomháborús kockázatelemzéssel kapcsolatos megközelítésemet” – teszi hozzá Baum. „Vannak olyan fontos döntések, amelyek az atomháború kockázatától függenek, például arról, hogy az atomfegyverrel rendelkező országok hogyan kezeljék fegyvereiket és hogyan járjanak el a leszerelésben. Ez erős okot ad arra, hogy megkíséreljük számszerűsíteni a kockázatot. Ennek ellenére fontos, hogy alázatosak legyünk, és ne állítsuk, hogy többet tudunk a kockázatról, mint amennyit valójában ismerünk. A kockázat hamis számszerűsítése saját kockázatot jelent – a rossz döntéshozatal kockázatát. A rendkívül nagy tét miatt fontos, hogy ezt helyesen tegyük.”
De mi lesz akkor a jelenlegi helyzettel, az ukrajnai orosz invázióval? Mi a veszélye annak, hogy ez atomháborúhoz vezet? A számtalan bizonytalanság és a gyorsan változó helyzet miatt erre senki sem tud választ adni. „Azt mondhatom, hogy ez egy olyan lehetőség, amelyet rendkívül komolyan kell venni” – mondja Baum.