Borítókép: IMDb
TA színész szerint ez volt pályafutása legkeményebb munkája, amely nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is komoly kihívást jelentett számára.
Az Odüsszeia, amely július 16-ától látható a magyar mozikban, már most az év egyik legjobban várt filmje. A monumentális produkcióban Damon alakítja a legendás görög hőst, Odüsszeuszt, akinek hosszú és veszélyekkel teli hazatérését dolgozza fel Christopher Nolan látványos adaptációja. Olvass még a témában
Christopher Nolan már az elején figyelmeztette
Matt Damon a Sunday Sitdown with Willie Geist című műsorban mesélt arról, hogy Nolan már az első beszélgetésük során jelezte: ez nem lesz hétköznapi forgatás.
A színész eleinte úgy gondolta, ennyi filmes tapasztalattal már nehéz lenne meglepni. Christopher Nolan azonban csak annyit mondott neki:
„Ez a film nagyon nehéz lesz.”
Damon utólag úgy fogalmazott, hogy a rendező egy pillanatra sem túlzott.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






