Az anyaság minden szépségével és boldog pillanatával együtt is rázós egy szakma, ami sokat kivesz az emberből. Az egyébként is önmarcangolással és kétségekkel teli utat csak még nehezebbé teszi, hogy a közvélemény millió meg egy irreális elvárást támaszt az anyákkal szemben, és a hordozókendőkre esküszöm, hogy nem leszek én az, aki még egy ilyet hozzátesz a listához.
Tökéletesen meg tudom érteni, ha valaki anyaként úgy érzi, a legutolsó dolog, ami aggasztja, hogy éppen milyen ruha van rajta – hozzáteszem, még csak anyának sem kell lenni ahhoz, hogy valaki teljes joggal azt érezhesse, neki nem prioritás, hogy aznap éppen milyen az outfitje.
Igenis arra is legyen időd, hogy kitalálod, milyen cipő illik a midi szoknyádhoz, csak azt próbálom mondani, hogy a másik oldalról megjelenő elvárás, miszerint anyaként csakis bizonyos ruhadarabokat vehetsz fel, legalább ekkora hülyeség.
„Egy anyukának már nem illik ilyen rövid szoknyát hordani!” Te is hallottad már ezt a mondatot?
Egészen egyszerűen nem is értem, hogy mi köze van annak, hogy gyerekem született ahhoz, hogy mennyi látszódhat a lábaimból. Előtte rendben volt, de most már nem? Megváltozott a női minőségem? A gyerek előtt mutogathattam a lábamat, hátha valaki megkívánja, hogy utódot nemzzen velem, de most már beteljesítettem a princípiumot, és takarjam szépen be magamat? Vagy mégis mi lenne itt a logika? El tudja ezt magyarázni nekem valaki? Olvass még a témában
