E tények ellenére sokan erősen ragaszkodnak ahhoz a meggyőződéshez, hogy úgy emlékeznek, Mandela a börtönben halt meg. Ezt az elképesztő jelenséget – egy olyan eseménybe vagy ténybe vetett tömeges, kollektív hitet, amely nem igaz – Mandela-hatásnak nevezték el, és széles körben, sok más kontextusban és más tényekkel kapcsolatban is megfigyelték már.
De hogyan lehetséges, hogy az elménk képes meggyőzni minket arról, hogy olyan eseményekre emlékezünk, amelyek valójában meg sem történtek? És hogyan lehetséges, hogy emberek nagy csoportjai mindannyian osztoznak ugyanabban a hamis emlékben? Ezt tudják jelenleg a pszichológusok a Mandela-hatásról.
Hogyan hoz létre az agyunk hamis emlékeket?
A Mandela-hatás gyakran elfogadott példa a hamis emlékekre – olyan visszaemlékezésekre, amelyek az elménkben igaznak tűnnek, de a valóságban részben vagy egészben kitaláltak. Bár valószínűtlenül hangzik, hogy az elme képes ilyen módon hazudni nekünk, a hamis emlékek gyakoribbak, mint ahogyan azt elsőre hinnéd. Olvass még a témában
Gondolj csak például azokra az esetekre, amikor meg mernél esküdni, hogy kikapcsoltad a tűzhelyet, amikor biztos vagy benne, hogy megnyomtad a „küldés” gombot a fontos e-mailben, és kétséged sincs hogy betetted a tejesdobozt a bevásárlókocsiba – csakhogy kiderül, hogy valójában nem.
A Consciousness and Cognition című folyóiratban megjelent tanulmány a Self-Memory System (önemlékezeti rendszer) segítségével magyarázza el, hogyan jöhetnek létre ezek a hamis emlékek. Ez egy olyan fogalmi keretrendszer, amely kiemeli az énérzetünk és az emlékezetünk közötti kapcsolatot. Az összekapcsolódás magában foglalja az epizodikus emlékezetünket, az önéletrajzi emlékezetet és az információfeldolgozást irányító énképünk egy részét – vagyis a „működő ént”.
A kutatók elmagyarázzák, hogy a dolgozó énünk a felszínre hozott ismeretek alapján fogadja a jeleket, hogy részletes emlékeket építsen fel. Ez segít a múltunkra vonatkozó emlékeink felépítésében, sőt a jövőbeli események elképzelésében is.
Ez a konstruálási folyamat az úgynevezett „emlékező-képzelő rendszerben” történik, egy olyan mentális térben, amely tele van a közelmúlt emlékeivel és a hamarosan megtörténhető dolgok szimulációival.
Ugyanakkor azt is kifejtették, hogy ez a rendszer különböző okokból időről időre meghibásodik. Az emberi emlékezetről alkotott modern ismereteink megkérdőjelezik azt az elképzelést, hogy az emlékek mindig pontosak. Azt állítják, hogy minden emlék valamilyen mértékben hamis.
