Biztosan te is ismersz macskabarátot, aki úgy kényezteti kedvencét, mint egy kisgyereket. Talán egyeseknek túlzás ez a rajongás, de a cicatartók mentségére szolgáljon, hogy a tudomány magyarázatot ad erre.
Ösztönös vonzalom
A nyávogáshoz hasonlóan a dagasztás is csak nekünk, embereknek szól. Kiscicaként ezt a mozgást az anyja testén gyakorolta a macska, segítve ezzel a tejtermelést és így a táplálást; közben szoros, meghitt kapcsolat alakult ki az anya és kölyke között. Amikor felnőttként dagaszt egy macska, ugyanezt a kapcsolatot imitálja az emberrel és törekszik hasonló kötődésre.
Evolúciós okok miatt az emberek ösztönösen vonzódnak a macskák gyermeki vonásaihoz és hangjához.
Az a tény, hogy aranyosnak, kedvesnek látjuk a cicákat, kiváltja a gondoskodás, törődés vágyát, a gondoskodó viselkedés pedig szorosra fűzi az ember és macska közti kapcsolatot, amely a szülő-gyerek kötődéshez lesz hasonlatos. Korábban hasonló kutatások kutyák és gazdáik kapcsolatát térképezték fel, de a macskákkal végzett vizsgálatok rámutattak, hogy a cicák is képesek hasonló kötődésre és gazdájuk a biztonságot jelenti számukra, akkor is, ha ezt valamiért a többség nem nézi ki belőlük.
A vonzalom kölcsönös, az ember részéről ez úgy mutatkozik meg, hogy hajlamos emberi tulajdonságokkal felruházni kedvencét. A szülők gyakran úgy tekintenek gyerekeikre, mintha azok még kicsik lennének. Ez a tulajdonság a macskatulajdonosokat is jellemzi: felnőtt cicáikban látják az egykori kölyköt és ennek megfelelően bánnak velük továbbra is.
Gyakran mondjuk, hogy a macskák háziasítják az embert és nem fordítva: van is benne valami. Öntörvényű, független lénye valamiért igényli az ember társaságát és könnyen el is éri, hogy az a bolondja legyen. A kapcsolatot pedig az evolúció – úgy tűnik – minden irányból alaposan megtámogatja.