5 sírva nevetős magyar településnév, ami mosolyt csal az arcunkra

5 sírva nevetős magyar településnév, ami mosolyt csal az arcunkra

Címlap / Kikapcsolódás / Utazás / 5 sírva nevetős magyar településnév, ami mosolyt csal az arcunkra

Karakószörcsökről jött, Hirtelengöröngyösig ment… A kitalált, vicces településnevekkel gyakran érzékeltetjük, hogy valami a világ végén, semmi közepén van, de a nagyon is valós magyar vidéken számos mókás nevű településnév valóban létezik is. De nem csak a nevük miatt szeretjük őket – elmondjuk, egy jópofa fotó mellett miért érdemes még ide látogatni!

Táska

Táska község a Dél-Dunántúli régióban, Somogy megye nyugati részén a Balatontól délre helyezkedik el. Saját weboldala azt írja, a környék lápos, mocsaras, bokros- ligetes része kedvelt tartózkodási helye az apróvadaknak, a közeli erdőben pedig szarvasok, őzek és dámvadak tanyáznak.

A település a mai templomdomb köré épült, a községet először 1121-ben említik, mikor is a község mellett halászó helyeket kap a Balatonalmádi monostor.

A Balaton közelsége miatt az ökoturizmus, a horgászat, vadászat és lovaglás szerelmeseinek is érdemes felkeresnie a környéket.

A Szent Márton templom a nemzetközi Szent Márton zarándok útvonal egyik megállója, Öreghegy, Boróca és Aligvárom pedig egy-egy nevezetes pincesor Táskán, melyek szintén megérik a látogatást.

Pókaszepetk

A Zala folyó partján fekvő települést először 1262-ben említik, a mellette fekvő, nem kevésbé mókás nevű Pacsa, Tötös, Hazugd és Kerecseny falvakkal együtt honfoglaláskori települések.

Neve onnan származik, hogy Pókafát és Szepetket 1943-ban egyesítették.

Az apró kis település egyik érdekessége egy bioméhészet, ahol kiváló minőségű mézet kapni, de a környék a Balaton közelsége, a természeti adottságok és a jó borok miatt is vonzza a belföldön kirándulókat.

Gergelyiugornya

Gergelyiugornya 1969 óta Vásárosnaményhoz tartozó egykori község, mely 1939-ben keletkezett Gergelyi és Ugornya egyesítésével.

Szabolcs megyében, a Tisza jobb partján, a Szamos torkolatával szemben fekszik.

A Tisza és a Szamos összefolyása tökéletes kirándulóterepet kínál a víz szerelmeseinek, és a környék legfőbb vonzerejét is maga a vízközel jelenti.

A legtöbben a tiszai szabadstrand vagy az Atlantika Vízividámpark miatt keresik fel a települést.

VIDEO Íme a 10 legolcsóbb szobanövény, amit imádni fogsz

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»