Címlap / Életmód / Család / A legsúlyosabb kommunikációs hibák,...

A legsúlyosabb kommunikációs hibák, amiket szülőként elkövetünk

Váratlan telefonhívás forgatja fel a nyár végét: 3 csillagjegy érintett

Bűntudatkeltés

Az empátiás érzék fejlődéséhez kapcsolódóan fontos tisztában lennünk azzal is, hogy egy gyerek nem feltétlenül érti meg, hogy ha reggel 20 percet pöszmög a zokni felhúzásával, és emiatt anya elkésik a munkahelyéről, az milyen következményekkel járhat.
Éppen ezért nem is érdemes utólag ezzel szembesíteni őket, vagy bűntudatot kelteni bennük. Sokkal hasznosabb, ha előre próbálod megértetni velük, hogy mit, miért vársz el.

Nyaggatás

„Legközelebb egy órával hamarabb ébresztelek fel, mert nem vagy képes időben felöltözni.” „Megmostad már a fogadat?” „Nem akarok még egyszer szólni!” „Indulhatunk? Eltetted a füzetedet?” „Mostál már fogat?”
Ismerős a reggeli rutin? A szakértők szerint az állandó nyaggatás csak stresszeli a szülőt, és nem különösebben motiválja a gyereket, hiszen úgyis tudja, hogy nem baj, ha még nem készül el, megvárhatja a következő figyelmeztetést.
Ők úgy vélik, jobb, ha a gyerkőcre is hagysz némi felelősséget, és azt mondod neki: „45 perc múlva indulunk, addigra legyél kész. Ha valamit itthon felejtesz, neked kell majd megmagyarázni a tanárodnak.”

A cikk folytatódik, lapozz!

🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Egy üzenet a mosdó szélén: így derült ki az igazság a nyaraláson
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.