Önmagába a felmenőink irányunkba támasztott elvárásai teljesen normálisak, hiszen minden szülő azt szeretné, ha gyermeke sikeres lenne az életben. Azonban ennek tudatosítására mindenki más eszközöket vet be, és sajnos sokszor nem a legmegfelelőbbeket.
Mielőtt részletesebben is belemennék a miértek boncolgatásába, szeretnék pár szót a felelősök védelmében szólni. Ugyanis többségük nincs is tisztában azzal, hogy mekkora terhet vagy nyomást helyez gyermeke vállára a nem megfelelően közvetített elvárásokkal. Ennek a leggyakoribb oka, hogy a szülő még tapasztalatlan a gyermeknevelés eme területén, vagy nemes egyszerűséggel nem ismeri fel, hogy az általa kommunikált követelmény nem a megfelelő módon ér el a gyermekhez. Optimális esetben ez a probléma megszűnik az évek múlásával, vagy a gyermek öntudatra ébredésekor.
Engem sokkal inkább a drasztikusabb végkifejlet elemzése mozgatott, mikor a szülői nyomás tudatos, s ez által az okozott következmények is tragikusabb irányba haladhatnak. Olvass még a témában
A történelem már oly sokszor adott igazolást arra, hogy a megfelelési kényszer mennyire komoly probléma. Nem egy tehetséges fiatalt kergetett öngyilkosságba az állandó félelem és megrögzöttség.Vajon mi állhat az ilyen fokú elvárások hátterében, mikor a szülő elvakultan, szinte már rögeszmésen helyez nyomást a gyermekére.
Önös érdekek
Talán a leggyakoribb tényező, mikor a szülő a saját életében el nem ért célok miatt érzett frusztráltságát vetíti ki a gyermekére.
Az anyák esetében nem ritka, hogy az álmaik meg nem valósulásáért a szülést okolják, mely gátat állított a karrierjük felépítésében vagy a céljaik megvalósításában.
Ilyenkor abban látják a megoldást, hogy a gyermek életét abba a mederbe kényszerítik, melyben az övék úgymond véget ért, s így az utódok által érhetik el céljaik beteljesülését.
Az apai oldalról is hasonló indokok szoktak a szigorú elvárásokhoz vezetni, bár ez esetben gyakoribb, hogy a gyermekükben látják a saját életpályájuk folytatását, így rögeszmésen ragaszkodnak ahhoz, hogy utódot nevelhessenek, nem pedig gyermeket. Csakhogy egyetlen gyermek sem felelős a szülei döntéseiért, és azért, hogy a világra jött, ily módon pedig joga van a szabad gondolkodáshoz és ahhoz, hogy a saját útján járhasson!
