Talán a békés megoldásra való törekvés volt a cél, ám inkább jó ötleteket ad a film az elmebetegeknek, a primitív, játékos kedvű gyilkosoknak ahhoz, hogyan lehet hétköznapi eszközökkel embert ölni, azokat némi fantáziával többfunkciósan használni.
A leszámolás a főszereplő jó fiú munkahelyén elég hosszan, változatosan történik, mintha ő, a jó fiú lenne a barkácsáruházban a hónap dolgozója.
A baj az volt, hogy teljesen normálisként, joggal önmagát és munkatársait védő emberként tűntetett fel egy olyan lelki sérült embert, aki bármivel tud és akar is embert ölni, mert a helyzet ezt kívánja meg.
Nem tudom, hogy mi volt a cél, hiszen nem prémium kategóriás pénzmágnesnek készült, nem is kultfilmnek, és tanítani sem tanít sokat. Ettől függetlenül nagyon jól össze volt fésülve történetté – a kiváló színészi alakítás által.
Talán, új köntösben akart régi értékeket közvetíteni, olyan módon, mint mikor egy szakács egy ételben akarja megvalósítani az elő-, a főételt és a desszertet. A film ezáltal igen bizarra sikeredett, bár minden „mellékízt” elnyomott a profi gyilkolás látványa.
