Iparkodtam, vágytam gyerekeim társaságára, nem nagyon nézelődtem az utcán. Ám belezuhant a látóterembe egy hatalmas pofon. Egy hatvan körüli férfi adta aprócska, idős feleségének a parasztlengőt, mely hatására a nő elvesztette egyensúlyát. Lelkem mosolya tornádóvá vált a másodperc tört része alatt. Nem kellett választanom… a helyzet egyszerűen adta magát. Lányomat megkértem a telefon túlsó végén, hogy maradjon vonalban, és ha baj van, hívja a rendőrséget.
– Uram! Kérjen bocsánatot a hölgytől! – mondtam nagyon erélyesen. – Amit ön tett, bünteti a törvény! – folytattam, miközben elhaladtak mellettem. A férfi rám sem nézett, mintha nem is lettem volna az ő dimenziójában. A nő lehajtott fejjel rettegett. A férfi gőgös, szégyenteljes erejét karcolgattam, hiszen szembesítettem őt bűnével, mellyel eddig soha, senki más, senki idegen. Megszégyenítettem őt, a férfiembert, az utcán.
Megfordultam, és elindultam utánunk, fennhangon és határozottan kérve, hogy kérjen bocsánatot a nőtől. Minden egyes szavam a szégyen mocsarába lökte, mindig kicsit beljebb. Láttam a nőn, hogy fél, valóban fél – már régóta. Csak lábát szedte, lehajtott fejjel, szaporán. Ismerős kamaszlányok jöttek velünk szembe, így odaszóltam, hogy kövessenek távolabbról, és ha valami baj lenne, hívják ők is a rendőrséget. Olvass még a témában
Aztán megtört a jég, reakció született. A férfi anyámat szidta, ahogy engem is, és közölte, hogy 43 éve házasok, majd ő tudja, mit miért tesz… Aztán azt is közölte, hogy belök a bokorba, ha nem hagyom abba… Aztán azt közölte, hogy takarodjak…






